Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)

Kulturális folyamatok tér- és időbeli keretei - Sári Zsolt: Van kiút? Egy tiszamenti település túlélési stratégiája: a falusi turizmus

Sári Zsolt VAN KIÚT? EGY TISZAMENTI TELEPÜLÉS TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁJA: A FALUSI TURIZMUS Tanulmányom elsődleges célja, fölvázolni a Tisza jobb partján fekvő Nagykörűnek a rendszerváltás utáni gazdasági és társadalmi átalakulásában határozó szerepet játszó falusi turizmus lehetőségeit, az elért eredmények kulturális hatásait.

1 Nagykörű földrajzi elhelyezkedése és rövid története Nagykörű a Tisza jobb partján, Szolnoktól északkeletre, a Jászság és a Tisza közötti sávban, egy viszonylag zártnak tekinthető kistérségben elhelyezkedő település. A település képét alapjaiban határozta és határozza meg a Tisza. Az árvízmenetes szintre települt halmazfalu a vízszabályozással párhuzamosan utcássá lett rendezve. A falu területén és határában végzett régészeti feltárások bizonyítják, hogy már az őskortól lakott terület, kőeszközök, edénytöredékek kerültek elő, majd avar kori és szarmata sírokra is bukkantak. A falu feltehetőleg a XIII. században, a tatárjárás után települt. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy a falu monostora, a tatárdúlás után nem épült újjá. A falu valószínűleg túlélte a török uralmat és a Rákóczi szabadságharcot is, bár mindkét időszakra jellemző a lakosság csökkenése, a pusztulásra nincs megbízható adatunk. A XVIII. század első felében az északi palóc megyékből betelepültekkel tovább nőtt a lakosság létszáma, ami egészen az 1940-es évekig dinamikusan növekedőnek tekinthető. A falu birtokosainak személye gyakran változott, a XVII. századi kurializálódás következtében a lakosság többsége önálló gazdasággal nem rendelkezett, cselédként éltek a nemesi birtokokon. Az 1715. évi összeírás 12 jobbágyot és 2 zsellért tart számon, 1720-ban már 29 jobbágy, 1770-ben pedig 64 telkesjobbágy és 10 zsellér élt a faluban. 1828-ban 78 telkesjobbágyot és 86 zsellért tartottak számon. A falu agrárjellegű település, nagyobb arányú ipari foglalkoztatás csak 1950 és 1970 között vehető figyelembe. Nagykörű térségében viszonylag hamar elkezdődtek a vízrendezési munkálatok: a Tisza felső kanyarjának átvágása 1847 és 1851 között, míg az alsó kanyarulaté 1856-ban készült el. A folyószabályozással háromszorosára nőtt a szántóföld terüle1 Az 1998-ban a Néprajzi Múzeum által kiadott tanulmánykötet hiánypótló magyar nyelvű munkakéntjelent meg a turizmus néprajzi, kulturális antropológiai megközelítésének vizsgálatában. Vö.: Fejős é.n., Fejős 1998.