Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)

Kulturális folyamatok tér- és időbeli keretei - Frisnyák Sándor: Antropogén tájformálás a Kárpát-medencében

Frisnyák Sándor ANTROPOGÉN TÁJFORMÁLÁS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN* 1. Az őskörnyezet első használói és átalakítói Az emberformálta táj története a neolitikus őstársadalmakig követhető nyomon. A neolit kori Európában a Kárpát-medence az emberi megtelepülés egyik legalkalmasabb régiója volt.

1 A sík- és domborvidéki tájak legkorábbi élelemgyűjtő halászvadász népei a természeti környezet egyes elemeit csak használták, de tevékenységükkel nem avatkoztak be a táj fejlődésébe. A táj- (környezet-) használat jellege akkor változott meg, amikor az emberek az élelemgyűjtésről áttértek a termelő gazdálkodásra, az állattenyésztésre és a földművelésre. A termelő gazdálkodást folytató emberi közösségek a dinamikus alkalmazkodás mellett már tájformálókörnyezetátalakító tényezőkké váltak (pl. szántóföld- és legelőnyerés céljából erdőt irtottak). A környezetátalakítás kezdetben lokális jellegű, kis területekre korlátozódott. A település- és gazdasági tér hasznosítása időleges volt, a talaj termőképességének csökkenése után más és más területeket müveitek meg. A Kárpát-medencében a földműves kultúra a neolitikumban alakult ki. A radiokarbon vizsgálatok szerint Gyálaréten Kr. e. 5140, Hódmezővásárhelyen Kr. e. 4500, Dévaványán Kr. e. 4420 és Tarnabodon Kr. e. 4330 körül már gabonatermelést is folytattak.

2 A neolit kori földművelő-állattenyésztő népek tell-szerü telepei kis izolált foltok voltak a Kárpát-medence még többnyire érintetlen természeti környezetében (pl. a Mágori-halom a Sebes-Körös mellett). Az őskörnyezet (= nyerstáj) átformálása - a vázolt előzmények után - az újholocén szubboreális bükk-fázisától, Kr. e. 3000-től bontakozott ki, majd később a rézkorban a löszfelszíneken folytatott földműveléssel vált regionális jellegűvé.

3 A társadalom tájformáló munkája elsősorban az erdők irtásában jelenik meg (az égetéses erdőirtás után a talaj megművelése sokkal könnyebb volt, mint a sztyepp feltörése). A fémfeldolgozás, különösen a vasipar, de az agyagedények égetése is jelentős fütőenergiát, fát igényelt, így e foglalkozások telephelyein is irtották az erdőket. Az emberi tájalakítás a római korban (1-4. század) a Dunántúlon éri el maximumát, * Az OTKA TO 24171. sz. kutatási témához kapcsolódó tanulmány 1 Medzihradszky-Járainé Komlódi 1996. 148. 2 Balassa 1973. 39., Somogyi 2000. 12. 3 Somogyi 2000. 13.