Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)
A Jászkunság műveltsége és társadalma - Gulyás Éva: Adatok a régi nagykunsági kerámiához
112 Gulyás Éva butykoskorsótól való megkülönböztetésül butellának nevezi). A másik formai sajátosság a lapított, egyenes oldal, ami ebben a térségben a butykoskorsók egyik csoportjának jellegzetessége. Füvessy Anikó tette közzé tanulmányában az egyik korai, 1833-ból való tiszafüredi lapított oldalú butykoskorsót. 3 A szóbanforgó fekete butella is hasonló formájú, valójában az öblös, lapított butykoskorsó kicsinyített változata, természetesen fül nélkül. Az a kérdés is felmerül, hogy ezen a vidéken ismerték-e a fekete kerámiát? Szabadfalvi József szerint Tiszafüreden a XIX. században készítettek fekete edényt. 4 Példának hozza azt a fekete miskakancsót, amelyet a Néprajzi Múzeum kerámiagyűjteményében Tiszafüred lelőhellyel tartanak nyilván. A bizonyosságot Füvessy Anikó kutatásai hozták meg. Kimutatta, hogy a XIX. században a Bezerédi Varga család kiváló minőségű fekete kerámiát készített Tiszafüreden, olyannyira, hogy vezetéknevük állandó jelzőként tapadt készítményeikhez: bezerédikorsó, bezerédifazék, bezeréditál. 5 Ők látták el a környéket, így a Nagykunságot is fekete főző- és vizes edényekkel. A Nagykunság fazekasságáról keveset tudunk. Az első híradás Győrffy Istvántól származik, aki idézi azt a levéltári adatot, miszerint 1458-ban a Pest megyei Gyál község határában határjelként elástak egy „nagy kun korsót": „....in quo magnam amphoram comanicalem subterrassent". 6 . Győrffy azt is megemlíti, hogy hasonló „nagy kun korsók" láthatók a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályán, hova a Nagykunságból, Karcagról kerültek. Milyen lehetett a „nagy kun korsó"? Kresz Mária véleménye szerint a múlt századi, nagyméretű, fekete kétfulü kantákhoz hasonló. 7 Szerinte a Nagykunság környéki kantaforma történeti előzményei a középkorból származnak és megdöbbentő hasonlóságot mutatnak a hunkori edényekkel. Ez a kantaforma volt a Nagykunság környéki „korsós" mesterség alaptípusa, mivel a későbbi alföldi korsóforma a török hódoltság után alakult ki. Győrffy István 1909-ben néprajzi gyűjtőúton járt a Nagykunságban, s több fekete cserépedényt vitt be Karcagról, Kunmadarasról a Néprajzi Múzeumba. A Kunmadarason gyűjtött edények a következők: 78.767 ltsz. fekete korsó, mely Kunmadarason vagy Mezőtúron készülhetett, a 78.768 ltsz. fekete kanta és a 78.769 ltsz. fekete korsó viszont kunmadarasi készítmény. Ezenkívül Kunhegyesen, Abádon és Karcagon is dolgoztak fazekasok. Ezek a kisebb nagykunsági fazekasműhelyek minden bizonnyal a tiszafüredi illetve a középtiszai kerámiastílust követték, stílusjegyeikből erre lehet következtetni. A kunhegy esi fekete butella is a Nagykunságban (Kunmadaras vagy Karcag) illetve környékén (Tiszafüred) készülhetett. Formai jegyei és egyszerű mértani díszítése alapján a XVIII. század végére, XIX. század elejére datálható. Olyan helyen készült, ahol a mázas kerámia még nem vagy kevésbé hódított tért. Többet akkor 3 Füvessy 1979: 1-27. 4 Szabadfalvi 1986: 22. 5 Füvessy 1979: 1-27. 6 Győrffy 1942: 50-52. 7 Kresz Mária 1971 :149-150.
