Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

hogy ne legyenek többé olyanok, akik mindig csak jóllaknak, és akik mindig csak éheznek". Hirdették, hogy „útban az igazság" és hogy „ezelőtt a dolgozóknak a munka elvégzéséhez volt joguk, az eredmények elosztásában nem részesedtek. Ezentúl a munkás nemcsak dolgozni fog, hanem diktálni is". Egyelőre azonban a Szociáldemokrata Párt lázas tevékenysége a „rendcsinálásra" irányult, s a nyugalmat biztosítandó, felhívást intézett a lakossághoz, szolgáltassa be a fegyvereket. „A kormánynak az alakulóban lévő erdélyi hadsereg felszereléséhez fegyverre van szüksége - a románok ellen! - s aki ezen szent cél elé a fegyverek be nem szolgáltatása által akadályt gördít, saját hazáját árulja el" - szólt a felhívás. A nacionalista uszítás mögött a felfegyverzett néptől való félelem rejlett. Hogy a szolnoki szociáldemokraták valóban jó munkát végeztek a rendcsinálás terén, azt legjobban a Magyar Nemzeti Tanács dicsérő nyilatkozata bizonyítja: „Példát lehet venni Szolnoktól mindenkinek, a rend és nyugalom terén kifejtett ernyedetlen szorgalom és pontosság tekintetében."

23 Bár a polgári forradalom nem oldotta meg a tömegek problémáit, kétségtelen, hogy nyomában lényegesen szabadabb politikai légkör alakult ki. Abban az időben szervezkedési és gyülekezési jog, a szólás- és sajtószabadság tekintetében Magyarországot csak Szovjetoroszország előzte meg. Ez a körülmény tette lehetővé, hogy a megye csaknem minden jelentősebb helységében - Szolnok, Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Mezőtúr, Jászberény stb. - a munkások, szegényparasztok, kisiparosok küldötteiből megalakultak a munkás-, illetve „iparos és földmunkás tanácsok", s ahol helyőrség is volt, ott a munkástanácsoktól függetlenül a katonatanácsok is. Ezek a tanácsok a „hivatalos" Nemzeti Tanács mellett a tömegek forradalmi szervei voltak, sőt néhány helyen hamarabb is alakultak meg, mint a Nemzeti Tanács. így volt ez Karcagon is, ahol a Nemzeti Tanácsban 5 küldött a munkás-, illetve katonatanácsot képviselte. Ezekben a tanácsokban valóban egyszerű munkások, parasztok, kisiparosok foglaltak helyet, de a politikai vezetést a Szociáldemokrata Párt ragadta magához. Gyakori jelenség volt a megyében, hogy - mint Szolnokon is - a Nemzeti Tanács. a munkástanács és a Szociáldemokrata Párt vezetése szinte egy kézben összpontosult. Itt Pálfy János volt a Szociáldemokrata Párt megyei titkára, a munkástanács elnöke, s ugyanakkor a Nemzeti Tanács egyik legbefolyásosabb tagja is. A dolgozók ennek ellenére is mindenütt sokkal jobban bíztak a munkástanácsokban, mint a Nemzeti Tanácsban. Élelmezési és egyéb problémáikkal, kéréseikkel a munkástanácsokhoz fordultak, bár ezek nem minden esetben tudtak hathatós támogatást nyújtani. Maga az a tény, hogy saját képviseleti szerveik foglalkoztak a kisemberek ügyeivel, vonzotta a dolgozókat, és bizalmat ébresztett bennük. A munkástanácsok azonban éppen ezért, mert a megyében mindenütt szociáldemokrata vezetés alatt álltak, döntő befolyást nem tudtak a Nemzeti Tanácsra gyakorolni. Kisebb eredményeket értek el. Pl. Jászberényben a munkástanács első felhívásában rámutatott arra, hogy a város vezetősége nem tudja biztosítani a lakosság élelmiszer-ellátását, holott van gabona, csak elrejtik. A gabona elrejtése pedig ellenforradalmi cselekedet. „Mi hát a teendő? - kérdi a felhívás. - Az iparos és földmunkástanács vegye kezébe ezt az ügyet, mert ez a szegény nincstelenek képviselőiből áll, s mögöttük van minden hatalmi erő, amelynek segítségével elveszik a felesleget."

24 Valóban erélyes fellépésüknek köszönhette a város, hogy valamennyi 23 Haladás, 1918. november 27. 24 Jászberényi Újság, 1918. december 22. 360