Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

a vár belsejébe s nézzünk körül, milyen volt a képe 1820-ban:

39 „...Ami épületeit illeti: találtatik benne egy nem a legjobb karban lévő kaszárnya, mellybe ma a Sóházakat őrző kevés számú katonák tartózkodnak, egy Mázsamesteri quártély mellyben a Német Várnagy (Ezredes Kapitány) lakott valaha, egy mázsásnak szállásul szolgáló kisebb ház, mellybe a Fő Strázsamester és Százados lakott. A két quártély házok tűrhető állapotban vágynak. - Az a formátlan ház a kapu mellett, melly a sóval jövő Transport Commissáriusnak vagy biztosnak szállásul adatik, alig érdemel említést. A bemenetelnél balról pusztuló félbe áll egy hitvány Kortsma is. A várnak északi oldalán fekszik a salétromfőzőnek tulajdon háza, kertje, a salétrom pajtával együtt. A napkeleti oldal felé lehet néhány átsoknak és molnároknak sorban lévő tsinos házikójikat szemlélni. Ezeken kívül még épségben áll a várbeli Káplánnak (aki a helybeli klastromhoz tartozik) kitsiny, de igen tiszta s tsinos hajléka és kertetskéje; zöld pázsit borítja a várnak földjét, annak jeléül, hogy kevés embertől tapostatik..." Gorove leírásának nyomán szinte sorba jártuk a szolnoki vár belsejét amelyből napjainkra semmi nem maradt, csak a Bástya utca házsora néhány öreg háza idézi „a napkeleti oldal... tsinos házikójikat." Mindezt megszemlélvén a vár közepéről szemünkbe tűnik a vár legrégibb, legpatinásabb épülete: „A valahai Török Moschea, melly már messzéről látható, mind a mellett, hogy nagy részébe faragott kövekből volt össze rakva, a Tiszára néző oldalán több repedéseket szenvedvén, a folyó felé kidőlni készült, melly miatt több ízben betsukva állott. A két egymás mellett lévő, de most befalazott régi gothus formájú és a vízre néző kő ajtók azt a gondolatot támasztják a vizsgálódóban, hogy a pogányok a gyakori fordest és tisztulást fő vallásbeli dolognak tartván, innen a Tiszára jártak le, vagy ott megförödvén előbb, úgy jöttek be a Moscheaba Mahometet dítsémi. - A többszöri elégése között kerek boltozatja (Kuppel), mellynek nyomai vagy lábai a belső falakon még látszanak, lerogyott vagy leszedett, most annak helye tsak deszkákkal van beborítva. - Volt jobbkéz felől, amint arról most is élő némelly öregek emlékeznek, egy faragott kőből épült metsetje is, vagyis török formájú, fedetlen kerek s keskeny tornya, de ez eldüledezett. - Alapját, mellyen állott, lehet a templom ajtaja mellett most is még látni. A templomnak fentebb érdekiett déli, s meghajlott oldala a jövő tavaszkor széljel fog szedettetni és egy úttal a templom meg fog nagyobbíttatni, így az utolsó török régiség is hajdan formáját el fogja vesztem. - Régi építményei közül még tsak a kis boltozatos ajtó vagyon még a déli részen, amellyen keresztül a föld Bástyák alatt a Tiszára le szoktak járni, mellynek mélysége, avagy fala vastagsága negyedfél ölnyi." Gorove László szakszerű műemléki leírásnak beillő adatait néhány kiegészítéssel tegyük teljesebbé. A Moschea név magyarul mecset vagy dzsámi, a kisebb mérete miatt Szolnoknál a dzsámi megnevezés a helytálló. A „gothus formájú kőajtók" esetében a gótikus építészethez hasonló, de az iszlám művészetben használt szamárhát ívű megjelölésről beszélhetünk. A vízre néző, kidőlni készülő fal két ajtaját feltehetően a fal szilárdítása miatt kellett befalazni. A jobbkéz felől említi Gorove a kerek, fedetlen, keskeny tornyot, mecsetnek nevezvén, ma minaretnek mondanánk. Gorove ennek már csak az alapját látta a templom ajtaja mellett. Ez az ajtó a templomnak a nyugati oldalán volt a minaret mellett. Gorove megállapításait azért is látjuk szakszerűnek, mert a saját szemével látható építményeket nemcsak precízen számbavette és leírta - ezt annyival is inkább tehette, mert évekig tartózkodott a városban - hanem saját megfigyeléseit kiegészítette az ott élt öregek adataival - a minaret, a puskaporos torony, a vár kapujának lebontása, - és így fejlődésében mutatja be a vár környezetét. 39 Ua. 1821. VI. 48-50. 179