Vadász István: A Közép-Tiszavidék kisvárosai a XIX–XX. században – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 54. (1995)
A Közép-Tiszavidéken 1925-ben összesen 56 orvos és 23 gyógyszertár található. Az orvosok 60 5 7%-a (34 fő), a gyógyszertárak 60,8%-a (14) a 8 vizsgált központban van. A járásszékhelyek mellett a Hevesi járásban fontos egészségügyi központ Tárnáméra, a tiszafürediben Tiszaörs és Tiszanána, a mezőcsátiban pedig Nemesbikk. Körorvos vagy magánorvos dolgozik még Erdőtelken, Kömlőn, Pélyen, valamint Szentistvánban is. Ugyanekkor Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú vármegye népes településein mindenhol van orvosi ellátás (Tiszaszentimre, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszabő, Kenderes, Egyek, Tiszacsege), sőt nem egy helyen magánorvos is betelepedett. Több településen gyógyszertár is üzemel. A településhálózati adottságok és az egészségügyi ellátás egyenetlenül kiépült intézményrendszere miatt az orvossal, gyógyszertárral rendelkező települések jelentősége sem egyforma. Dél-Borsodban, a Mezőcsáti járásban mindössze 2 településen van orvos és gyógyszertár. Nem véletlen, hogy ezen két település településhálózati szerepe lényegesen felülmúlja például Kunhegyes vagy Abádszalók fontosságát. Az egészségügyi ellátás legmagasabb hierarchikus szintjét jelentő kórház a Közép-Tiszavidéken nincs. A térség lakóit Szolnok, Debrecen, Gyöngyös, Eger és Miskolc kórházai látják el 1925-ben. A XIX. század végén, a XX. század elején a gazdaság modernizálódásának elengedhetetlen feltétele volt a kulturális háttér megteremtése, az oktatási lehetőségek bővítése. Ez a folyamat az egykori kismezővárosokban, a járásszékhely szintű településeken lassan bontakozott ki. Gimnáziumok, gazdasági szakiskolák, polgári iskolák léte jelentette a középfokú oktatási szerepkört, melyet a vidéki lakossághoz is szóló helyi-körzeti újságok megerősíthettek. A kulturális szerepkör hordozói lehettek még bizonyos, a helyi társadalom szegregálódasára utaló egyesületek is (kaszinók, iparos és gazdakörök), melyeknek rendezvényeit a környező települések megfelelő státuszú csoportjai is látogatták. Ugy tűnik, ez az a funkciócsoport, amely a legnagyobb eltéréseket mutatva igazodik a gazdasági fejlődéshez, a települések szerepköréhez. Ebben közrejátszik az is, hogy itt részben az öntevékenységnek van nagy szerepe. A magántőke a lassú vagy esetleges tőkemegtérülés miatt ugyanis elkerüli ezt a szektort: még a leginkább „piaci" újságkiadás sem kecsegtet az ilyen településeken gazdasági sikerrel. A nagyobb arányú állami feladatvállalás pedig csak a XX. század elején teszi lehetővé az intézmények telepítését. A polgári átalakulás kezdeti időszakában, 1878-ban öntevékeny 32
