Vadász István: A Közép-Tiszavidék kisvárosai a XIX–XX. században – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 54. (1995)

számára is (GYIMESI S. 1975, EPERJESSY G. 1967, BÁCSKAI V.—NAGY L. 1980). A településhálózat elemeit a népességszám, az iparosok száma, továbbá bizonyos igazgatási és kulturális-oktatási intézmények előfordulása alapján osztályozva 1828-ban 100 város mutatható ki hazánkban. Erre az időszakra vonatkozóan GYIMESI Sándor a népesedési küszöböt 10.000 főre, az iparosok számának határértékét pedig 400-ra tette. Ezek a mutatók azonban mindegyik érintett közép-tiszavidéki település számára magasnak bizonyultak. Ebben az időszakban Magyarországon (Erdélyt és Horvátországot leszámítva) 743 településnek volt vásártartási joga, nyilvánvaló azonban, hogy nem mindegyik vásártartó település volt funkcionális értelemben is város. Sőt még tényleges piacközpont sem, mely az 1828-as országos összeírás megfelelő kérdésére adott válaszból is kiderül. Ebben az időpontban az összeírásra, valamint bizonyos központi funkciók számbavételére támaszkodva BÁCSKAI Vera és NAGY Lajos a városok számát 284-re teszi. Vizsgálatuk a városhálózaton belül hierarchia-fokozatokat is megállapít, közel 500 mezővárosról azonban bővebbet nem közöl. Ez a városmeghatározás sem illik a Közép-Tiszavidék általam vizsgált térségének mezővárosaira. Igaz, munkájukban a már említett 743 vásártartási joggal bíró település közül városnak talált 284 piacközpontot három hierarchiafokozatba helyezték. így csak az általuk nem jellemzett negyedik városi szintbe kerülhettek volna be a Közép-Tiszavidék központ jellegű települései. Mezőcsát 3 vásárát és Polgár ,,népes vásárait" például már egy XVIII. század végi, korabeli leírás is dicséri (VALYI A. 1796). Ezeket a megállapításokat egyéb források is megerősítik.

2 A XIX. századi városállomány elemzésével a statisztika reprezentánsai is foglalkoztak. KELETI Károly (1871) a múlt század végén 7, a mezővárosok számára nem túlzottan szerencsés mutató alapján osztályozta a városokat. Elemzése a jogilag elismert városokra terjedt ki (131 település), így a Közép-Tiszavidék centrumait nem érintette. Az 1960-as évek elején DÁVID Zoltán (1963—1964) tett előrevivő, ám szubjektív szempontokat is tartalmazó megállapításokat a XIX. 2 A tiszafüredi Kiss Pál Múzeum Történelmi Dokumentációs Gyűjteménye (tovább: KPM TD) 69.75.1. lelt. sz. 25