Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

Az új tanyák birtokosai elsősorban Dél-Észtországban, aztán néhány egyházkerületben a Csud-tó közelében olyan házakat építettek, amelyek már teljesen elkülönültek a csűröktől. Az ilyen tanyákon a lakásra nem alkalmas régi, lakócsűrök megmaradtak a gabona szárítására és a gabona cséplésére, a kamrákban mindenféle háztartási felszerelést helyeztek el, sőt néha meghagyták egy-egy zsellércsalád vagy bérlő számára lakásnak. Ha új csűrt építettek, akkor annak a helyét rendszerint a többi építményektől külön jelölték ki, az udvar mélyén vagy egyenesen a mezőn, hogy távol tartsák a tanyaépülettől a tűzveszélyt. Az újonnan épített gabona szárítására szolgáló csűrt a régi mintájára építették, hozzákapcsolták a szérűskertet, kamrát építettek bele. A nagy tanyaépületek esetében a különálló csűrhöz még egy helyiség tartozott (rehekast), ahová a szalmát és a cséplés egyéb melléktermékeit tették. Az új lakóépületeket, amelyeket építettek a tanyabérlők és tanyatulajdonosok, már fűtötték, mindig volt bennük egy tágas kamra (perekamber), ahol az öregek, a gazda testvérei és nővérei laktak. A gazda családja 2-3 hátsó szobát foglalt el. A házban rendszerint elkülönült a konyha és az előszoba. A szobába gyakran csak a konyhán át lehetett bejutni. Ha volt is külön bejárata a szobának, azon keresztül csak rendkívüli alkalmakkor jártak, például ha vendéget fogadtak. A konyhában állt a tűzhely a melegítő lappal, amely fűtötte a szobát is. Itt állt egy nagy kenyérsütő kemence a nyílásával, amely vagy a közös kamrába, vagy a konyhába nyúlott. A szegényebbek, természetesen nem rendelkeztek ennyi helyiséggel, de az épület alapvető beosztása ugyanilyen volt. Dél-Észtországban néha még a század végén is régi típusú, úgynevezett lakócsűröket építettek, de a hagyományos beosztást egy kissé megváltoztatták: a lakóhelyiségek és a csűr között elkülönítettek egy keskeny, a házon keresztül haladó konyhát. Az északkeleti és délkeleti részeken és részben Észtország más helységeiben is ennek a konyhának a helyén tornác volt található. Később ide helyezték a tűzhelyet és akkor ez a helyiség konyhává alakult. Észak-Észtországban és a nyugati kerületekben, valamint Saaremaa szigetén egészében megmaradt a lakóház régi típusa, bár ide is hozzá kell számítanunk néhány újítást. Itt a lakóház (tuba) egészen a századunk elejéig, néhány helyen még tovább is a helyiségek lakást biztosító funkcióján túl még kévék szárítására is használatban volt. Mint korábban is, itt állt a kályha nyitott, vagy fedett szabad kemencével, amely már csővel volt felszerelve. Ebben a kályhában sütötték a kenyeret. Ősszel a kévék szárítása és cséplése idején ezt feketén fűtötték, levegőzáró mellett. A csűr, ahová a fény ilyenkor egy ablakom keresztül jutott, az öregek hálóhelyéül szolgált, de ha nem volt elég a kamraiakkor itt aludt a fiatalság, vagy a béres családja. A csűr mellett, mint korábban is, megmaradt az a hely, ahol különféle munkákat végeztek. Télen itt vetették fel és szőtték meg a vásznat, a férfiak famunkák készítésével foglalkoztak, lószerszámokat javítottak, kötelet fontak, bőrt csereztek. Ősszel behajtották a csűrbe a birkákat, birkafaggyúból gyertyát öntöttek. Az ajtó mellett, amely a szérűskertbe vezetett, a csűrben egy nagy dézsa állt tele vízzel a lovak számára, amelyeket télen a szérűskertben őriztek és egyenesen, 72