Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

kölcsönhatások és kulturális kapcsolatok vizsgálata az észt néprajzban csak a finnugor népekkel való történeti-néprajzi vizsgálatokban jelentkezett ilyen erővel. Már említettük, hogy az észt etnikumot négy különböző életformát, települési rendszert reprezentáló típus képviseli: Észak-, Dél-és Nyugat-Észtország, illetve a szigetek (Saaremaa, Hiiumaa, Kihnu és a kisebbek). Az egyes tájtípusok gerincét a 19. század második feléből származó építmények alkotják, s az ekkor fellelhető vonások alapján különítették el a típusokat. Ez Észtországban az az időszak, amikor a jobbágyfelszabadítás már érezhető hatású, bizonyos pozitív irányú mozgás észlelhető az észt parasztság körében, új tendenciák jelentkeznek, de még a feudalizmus kori kép és az akkor kialakult viszonyok alapvetően tagolják a kultúrát. A nagy társadalmi váltás időszakát alapul venni annyit jelent, mint mozgásában, elmozdulásában megragadni egy folyamatot. Statikus kategóriákban, határozott körvonalakkal fogalmazhatnak, de mégsem állóképet rajzolva, hanem dinamizmust is érzékeltetve. A tipológia alapját a település szerkezete adja. A szigetekről származó, egymás mellé állított parasztudvarok kis halmazfalut alkotnak, az északi terület Parasztudvar elrendezésének rajza a Saaremaa szigeti Mihkli gazdaságban a skanzen területén: l. lakóház; 2. fészer a szekereknek; 3. csűr; 4. hombár; 5. hombár; 6. kovácsműhely-nyári konyha; 7. istálló 63