Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

tek ígéretével. Mégsem válik félistenné. Portréját emberi vonások egészítik ki s teszik közvetlenné. Esendő, mint a legtöbb ember, nem uralkodik; küzd a természettel. Eposzi hősöktől meg nem szokott módon elégíti ki vegetatív szükségletét (hatalmasan eszik, iszik, alszik), szánt, vet, dolgozik, harcol megélhetéséért. Egyszóval minden tette tipikus és emberi mértékkel mérhető. A mesebeli boldog aranykor és az új idők kezdetének határán él, a német lovagrend megjelenése idején. A német „vaslovagok" árulásra próbálják rávenni, ő azonban férfihoz illően a reménytelennek tűnő helyzetben is felveszi velük a harcot. Csodával határos módon győz, ám népét mégsem mentheti meg. Régi bűneiért lakolnia kell, saját átkával babonázott csodakardja okozza végül pusztulását. Csak itt emelkedik földöntúli távlatokba. A monda úgy tudja, nem halt meg egészen. Egyszer még visszatér, s fölszabadítja legyőzött népét (a székelyek Csaba királyfijához hasonlóan). Az eposz végén így győzedelmeskedik a nép igazságérzete. Megtartja a történeti hitelt, de kedves fiának is elégtételt szolgáltat. Mint a finn Elias Lönnrot a Kalevala megszerkesztésénél, KREUTZWALD is a népi énekesek, runók szellemében végezte el az eposz nyersanyagán a szükséges változtatásokat. De míg a Kalevala teljesen verses formában gyűjtött népi anyagból áll, a Kalevipoegnek több mint a felét prózai mondákból és mesékből maga Kreutzwald öntötte költeménnyé. Hogy milyen sikerrel, azt bizonyítja az a tény, hogy nem egy szövegmódosítását a későbbi pótgyűjtés igazolta. Elkészült eposza különleges helyet foglal el a világirodalomban. Kicsit mintha több lenne soraiban és sorai között, mint az a népeposzoknál megszokott. Történetében több a históriai hitel, hősében az emberiesség, versében a prózai alapanyag, előadásában a humor, mondanivalójában a súlyozottság. De talán épp ezért áll oly közel a népiélekhez. Benne tükröződik mindaz az erőfeszítés, igyekezet, ami nemcsak az észtek, de minden kisebbségben élő nép sajátja, s az az erkölcsi komolyság, mellyel kitűzött céljukat a lehető legteljesebb sikerrel igyekeznek megvalósítani. A Kalevipoeg hatása felmérhetetlen. Nemcsak a külföld érdeklődését irányítja egyszerre Észtország felé, de egyik szülője lesz a határokon belüli irodalmi, s ezen keresztül társadalmi mozgalmaknak is. Az első kezdeményezés a fiataloké. A tartui egyetem diákjai ,,Kalelvipoeg esték" címmel rendszeres összejöveteleket tartanak, melyeken az eposz ismertetésén, elemzésén kívül nemzeti és nemzetiségi kulturális és kultúrpolitikai kérdésekről is szó esik. A megbeszéléseken résztvesznek a kor szellemi vezérei, köztük az író-politikus С R. JAKOBSON (1841—1882). 1883-ban megalakul az ifjak hivatalos szervezete is, „Eesti Üliopilaste Selts" (Észt Egyetemi Hallgatók Egyesülete) névvel. A „Kalevipoeg-esték"-hez kapcsolódik az Észt írók Társasága, az „Eesti Kirjemeeste Selts", az első észt irodalmi társaság. Programjában, mely a mi nyelvújító mozgalmunkéval azonos sok vonatkozásban, elsőrendű feladatául tűzi ki az észt nyelv modern követelményekhez igazodó fejlesztését, s a helyesírás megreformálását. E társaság égisze alatt indul meg majd a szélesebb körű népköltészeti gyűjtőmunka, mely az orosz narodnyik mozgalomhoz hasonlóan egyben 44