Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

Éppen ezért az egyetlen kitörési lehetőség: a városba húzódás, a frissen elnyert személyes szabadság érvényesítésének módja volt. Minthogy német kereskedők és iparosok uralták a városokat, a közéjük bekerült csekély számú észt hosszú időn át csak alárendelt szerepet kaphatott. Csak az oroszországi jobbágyfelszabadítás után, a más tartományokban is megnyíló lehetőségek juttatják az észt származású iparosokat és kereskedőket szabadabb lehetőségekhez. Az észtek gazdasági előmenetelét lendíti az ugyancsak az oroszországi jobbágyfelszabadítás után meginduló, felgyorsuló, oroszországi kapitalizálódás is. A benyomuló orosz tőke, a megépülő Pétervár—Tallinn vasútvonal, illetve ennek következtében a tengeri forgalom megélénkülése az észtek lakta területen is nagyobb ipari fejlődést eredményezett. Átalakul a hagyományosan földműves észt társadalom, a parasztság tömegesen kerülhet el faluról. Az értelmiség, amely előtt már korábban is nyitva álltak a városok, sőt Oroszország, Nyugat- és Észak-Európa egyetemei, ebben a korszakban ha nem is számszerűen, de minőségileg az észt társadalom legjelentékenyebb, tudatos célokkal rendelkező társadalmi rétegévé válik. A parasztságból való közvetlen származása miatt pedig egyenes kapcsolatot tarthat fenn mind a parasztsággal, mind a városba került, hasonlóan paraszti származású egyéb rétegekkel. Mivel az észt kormányzóság az orosz birodalom része volt, önállósodási törekvéseiknek semmi reális lehetősége nem volt, az 1816-os és az 1819-es évi Baltikumra vonatkozó törvények viszont lehetőséget nyújtottak arra, hogy egyesek személyükben szabadokká váljanak. A kettős kötődés (oroszokhoz és németekhez) a kultúra területén előnyökkel is járt. Mivel a vezető társadalmi rétegek németek és oroszok voltak, a tanult észtek nyelvi korlátoktól nem akadályoztatott széles kapcsolatrendszert hozhattak létre mindannyiszor, amikor arra történelmileg szükség volt. így nemzeti törekvéseik kiszélesedhettek, s mind eszmeileg, ideológiailag, mind pedig a kultúra egyes területeinek módszereit tekintve európai kötődésűek lehettek. Az észteknél a totális etnikai elnyomatásból és ennek megfelelően az etnikai tudatból való kiindulás az egész nemzetté válás folyamatát és jellegét meghatározza, s eszközeit is jellemzi. Nem annyira a történelem és régészet számít nemzeti tudománynak, mint a néprajz és a nyelvészet. Még a kapitalizmus korában kialakult jelentős számú munkásság sem kerül valójában idegen környezetbe, mikor kilép a paraszti sorból és városlakóvá válik, mivel az észt városi kultúra is közvetlenül a paraszti kultúrából származik. Ezért a legkülönbözőbb társadalmi rétegek kultúrája jellegében homogén. A nemzetté válás folyamatának történelmi hátterét felvázolva ezért is kap nagyobb hangsúlyt a paraszti társadalom. Az észt nemesség, birtokosság, arisztokrácia hiánya miatti csonka társadalom megkésve indul meg a polgárosodás felé, a városi kultúra első észt képviselői maguk is ebben a paraszti társadalomban nőttek fel. S miközben bemutatjuk a közel kétszáz esztendős időszak különféle viszonyai között tevékenykedő, változó feladatok ellátására vállalkozó három, egymást követő észt értelmiségi generáció képviselőit, igyekszünk ennek a paraszti társadalomnak a szerkezetéről is némi képet nyújtani. 29