Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

színvonalát nagyon sok tényező határozza meg, a vasúti kupék tisztaságától a közgyűjtemények állapotáig. S egy-egy ország nemzeti filmállományának mennyisége és minősége szintén a kultúra egyik fokmérője. Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy ha már a harmincas években is lett volna filmarchívumunk, ...vajon mennyivel több némafilmünk maradt volna meg. Szomorú tény ugyanis, hogy a Magyarországon 1901 és 1931 között készült több mint hatszáz játékfilmnek csupán hat-hét százaléka maradt fenn, annak is egy része töredékes formában. Ez majdnem lehetetlenné teszi a magyar némafilm történetének kutatását, fotók és tartalomleírások alapján ugyanis nem lehet filmtörténetet írni, ami kihat a következő, a hangosfilm korszakok történetírására is, hiszen egy ország nemzeti filmtörténete az egymást követő korszakok technikai és tartalmi fejlődésére épülő folyamat.

196 S mennyivel igazabb ez a ,,néma" korszakban készült mintegy 25 észt játékfilmre. A fennmaradási arányszámok a húszas, harmincas években sem emelkednek: az ekkor készült alkotásokról mindössze néhány fotót, leírást ismerünk, s nem a kópiákat. Ezekből tudjuk, hogy a filmekben az amatőr szereplőkön kívül leginkább a színházak vezető színészeit kérték fel egy-egy szerep megformálására, olyanokat, mint B. KUUSKEMAA, A. LAUTER, P. PINNA, E. SEPP, E. TÜRK vagy B. HANESEN. A legtapasztaltabb és legproduktívabb operatőr, K. MÄRSKA az ekkori rendezők közül leginkább B. KUSBOCK, J. LOOP és B. JAANIKOSK filmjeiben végzett maradandó munkát.

19 Az észt filmgyártás a hangosfilmkorszakban már egyértelműen Tallinnban koncentrálódott. A 30-as évek közepétől a legfőbb forgalmazó az ,,Eesti Kulturfilm" vállalat volt, amely a legnagyobb számban forgatta a két világháború közötti időszakban az észt filmeket. A vállalatot a polgári állam rendszeres dotációban részesítette, s 1937-ben hangosfilmek készítéséhez szükséges berendezéssel is felszerelte. Ezeket igénybe véve készültek el a filmes értékeiket mindmáig megőrző dokumentumtekercsek, mint például a K. MÄRSKA készítette 1936-os ,,Ünnep Petseriben", az 1936—1937-es keltezésű ,,Osmussaar sziget látképe" (az 1938-as „Lángoló olajpalák", vagy az 1938-as kollektív munka, a „XI. Dalos ünnepség". MÄRSKA mellett ebben az időszakban K. ENVALD, V. PARVEL, N. KUSMIN, K.MERISTU és H. VIIKMANN dolgoztak még, akiknek köszönhetően az észt mozilátogatók 1937-től hangos formában is rendszeresen tájékozódhattak a hazai eseményekről a filmszínházakban rendszeresen bemutatott filmhíradókon keresztül. Mindezeknek ha nem is látványos, de az észt film szempontjából mindenképpen alapvető eredményeknek ellenére sem voltak képesek az észt filmgyártók megmérkőzni az idegen filmek konkurenciájával. Az állandóan emelkedő számú, 196 CZAKÓ ÁGNES: A bánya titka. In: Filmkultúra (29. évf.), 1993. március, 25. p. 197 J. RUUS: Kino. In: Tallinn. Kratkij enciklopediceskij spravocnik. Tallinn, 1980. 188. p. 198 Uő: Motion pictures. In: Soviet Estonia. Land, people, culture. Tallinn, 1980. 358. p. — Kino, i. m. 190. p. 164