Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

Urve ARRAK: Bőrtárgyak (1978) Iparművészeti Intézet néven működött egészen 1950-ig, mikoris életre hívták az Észt SzSzK Egyesült Állami Művészeti Intézetét, amely a tallinnin kívül a tartui művészeti iskolát is magába olvasztotta. Az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején a többi művészeti ághoz hasonlóan az iparművészetben is főleg tematikus kompozíciók születtek a korábbi klasszikus, pontos, akadémikus stílusú rajzolattal. Az ornamentikában szinte kizárólag csak a nemzeti motívumokat használták, s a szépség fogalmát gyakran azonosították a dekoráció gazdagságával. Mivel ez általános követelmény és igény volt, az egyéni vonások ritkán jelentkeztek, a mesterek munkássága közel állt egymáshoz. Ebben az időben főleg nagyméretű faliszőnyegek kartonjai készültek világos északi színárnyalatokkal, csomózott technikával, valamint gazdag ornamentikájú művészi bőrmunkák, illetve népi ékszerek, festett porcelánok, és matt kristálycsiszolások. Ebben az időszakban vezető helyet foglaltak el olyan művészek mint Adele REINDORF, Leesi ERM, Max ROOSMAA, Ellinor PIIPUU és Ede KURREL. Az 50-es évek elején új iparművész generáció jelentkezett, olyanok, akik már a háború utáni években szereztek képesítést. (Elgi REEMETS, Salme RAUNAM, Ella KÜLV, Helge PIHELGA, Liidia ELKEN, Helene KUMA, Jutta MATVEI.) 1955-ben Tallinnban a balti köztársaságok közhasználati cikkeinek bemutatóján, illetve a hozzá társuló konferencián az iparművészetet érintő fontos kérdések kerültek terítékre. Olyanok, mint a tárgyegyüttesek szerepe, a funk154