Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)
Az észt iparművészet két forrásból táplálkozott. Elsődleges és döntő fontosságú a népi kézműves ipar, a másik pedig az évszázadokra visszamenően is jelentős két észt város, Tartu és Tallinn gazdag céhes ipara. S bár művelői hosszú ideig idegenek voltak, az észtség amint lehetett alakuló, már észtek által művelt kézműiparának forrásaként kezelte ezeket a hagyományokat is. Mint bárhol a világon, természetesen az észteknél is a népművészet, amelynek kezdeteit általában azonosítják az intenzív gyűjtés és a tudományos rendszerezés megindulásának időszakával, sokkal korábbi keletű. A régészeti ásatások Észtország területén már a neolit korból számtalan agyagedény töredéket, fémdíszt hoztak felszínre, olyanokat, amelyek a forma és motívum összehasonlítások alapján a klasszikus észt népművészeti tárgyakkal mutatnak hasonlóságot. A prefeudális időből származó tárgyak közül elsősorban a fémdíszek közismertek. A nehézkes, súlyos formájú két fibulából komponált, díszítő láncszemekkel egyesített ékszereknél egyöntetűen fellelhetők azok a stílusbeli sajátosságok, amelyek kései, múlt században gyűjtött származékaiknál is megfigyelhetők. Ahogyan korban közeledünk a mához, úgy sűrűsödnek a leletek, és a tárgyakon fellelhető, egyre határozottabban észt karaktert mutató jegyek. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a 13. századtól, az észt függetlenség elvesztésétől kezdve az és'zt karakter kizárólag a népélet területén nyilvánulhatott meg, emlékeit pedig a folklór és a házi kézműves ipar őrizte. 179 A Nyugat-Európával, a Hansa Szövetségen keresztül kapcsolatot tartó észt városokban kialakult céhes kézműipar ugyanis teljesen az idegen hódítók, elsősorban a németek kezében volt, így hosszú ideig nem hatott a jogfosztottság állapotában élő, zömmel falusi paraszti lakosság tevékenységére. Hét hosszú évszázad alatt az észt paraszt azonban művészi és szellemi téren megerősödött, s kialakította idegen elnyomóitól független nemzeti kultúráját. A paraszti iparművészetben, vagy ahogy általában nevezik népművészetben központi helyet foglal el a viselet, amely dekoratív, színes és rendkívül változatos. Észtország Kovácsoltvas házdísz Tallinnban (16. század) 179 L. VÁLT—L. RAUDTITS—A. MIHKELSOO. 1980. 32—41. p. 149