Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

várta a nyilvánosság lehetőségét. Hasonlóan a magyar viszonyokhoz, elsősorban a sokszorosított grafika terén jutottak lehetőséghez. Kiváló lapjaik szuggesztivitását nagyban fokozta speciális észt karakterük. Olyannyira, hogy a nemzetközi kiállítások „szovjet" anyagából azonnal kiváltak, megkülönböztethetők voltak az észt munkák.

161 Az 1960-as évek második felére az észt grafika mind az össz-szövetségi mind a külföldi seregszemléket figyelembe véve egymás után aratta sikereit. Nem csak kollektív kiállításokon falra került egységes és jó színvonalú anyagegyüttesek váltottak ki elismerést, de több egyéni produkció is. A háború előtt indult, illetve a háború idején már művésszé érett generációt képviselő Evald OKAS, aki festő és grafikusként egyaránt kiemelkedő személyisége az észt művészeti életnek, NyugatEurópában, Japánban, Amerikában tett utazása és kiállítása révén a világ nyilvánossága előtt is sikerrel mutatkozott be. Sikersorozatát hamarosan Lenin-díjjal s a Szovjetunió népművésze címmel honorálta a szovjet állam. De mellettük, illetve velük egyidejűleg a két világháború nagy művészképző iskolájából, a tartui „PALLAS" Művészeti Intézetből indult „nagy öregek", az 1974-ig alkotó Günther REINDORF (az első szovjet bélyegterveket készítő, aprólékos technikájú grafikus), Aino BACH a páratlan szépségű lírai akvatinta lapok mestere. A kitűnő humorú fametsző Richard KALJO és a tanulmányaikat Evald OKAS: Néger táncosnő a ,,Párizsi sorozat"-bői (hidegtű, aquatinta, 1962) 161 2. Uö: 1985. 60. p. 126