Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

szabályozás hiánya különösen a napóleoni háborúk idejétől vált szembetűnővé. A hiányosságokat nádori leiratok és közgyűlési határozatok egyre áttekinthetetlenebb szövevényével igyekeztek pótolni. A jászkun társadalom rétegződésének vizsgálata során két séma felvázolására is lehetőségünk van. Vagyoni szempontból a redemptus és irredemptus rétegeken belül egyaránt elkülöníthető egy vagyonos, egy közepesen tehetős és egy szegényebb réteg. A vagyoni helyzet két legfőbb mutatója, az állatállomány mennyisége és a tőkeföld nagysága alapján bizonyított, hogy a tehetősebb irredemptusok közül többen is elérték, sőt meghaladták a szegényebb redemptusok vagyoni szintjét. A jászkun társadalom vezető, meghatározó csoportját a vagyonos redemptusok alkották. Közülük kerültek ki a települések, a kerületek, s a Jászkun Kerület tisztségviselői, s érdekeiket rendszerint össztársadalmi érdekként tudták elfogadtatni.

338 Jóval bonyolultabb, ellentmondásosabb, s máig sem tökéletesen tiszta képet mutat a jászkun társadalom egyes csoportjainak jogi szempontú rétegződése. E tekintetben pillanatnyilag az alábbi főbb kategóriák elkülönítése lehetséges:

339 I. Teljes jogú redemptusok: Az 1745-ös redempciókor, illetve a későbbiekben tőkeföldet váltott, s ezzel redemptus jogokat szerzett lakosok, valamint ezek utódainak csoportja. Valamennyien rendelkeznek kezdetben belső házzal, telekkel, tőkefölddel, kaszálóval, az ehhez tartozó járulékföldekkel, legelőhasználattal, s a kisebb királyi haszonvételek jogaival. A közös használatban maradt földek haszonvételeiből ingyen, gyakorta a redempciós summa arányában részesültek. Az irredemptusokkal szembeni — kezdetben földvásárlásra vonatkozó — elsőbbségi jogaikat lassanként a gazdasági élet mind szélesebb területeire (árendálás, boltnyitás) terjesztették ki. A bormérés szabadságát idővel 3 hónapon keresztül szabadon gyakorolhatták. Teljes mértékben rendelkeztek a helyi — lakosi és redemptusi — jogokkal, s azokat minden korlátozás nélkül örökíthették utódaikra. A XVIII. század utoljától fokozatosan két csoportjukat különítették el: 1/1. Törzsökös redemptusok: Azok a redemptusok, akik a földváltásban maguk, felmenő őseik, vagy egyéb vérségi rokonság révén közvetlenül résztvettek, s ezért a redemptus jogaikkal már a legminimálisabb mennyiségű töredék tőkeföld alapján is élhettek. 1/2. Aquisitor redemptusok: A redemptusok azon rétege, amely maga vagy ősei révén már a redempció lezajlása után váltotta be magát — döntően a szabadforgalomban történő földvásárlás révén — a földváltók közé, s a birtokolt tőkefold nagysága a helyi "leg alsó classis" fölött volt. II. Nem teljes jogú redemptusok: Több, jogait és azok örökíthetőségét tekintve eltérő csoportot magába foglaló, átmeneti jellegű kategória tartozott ide, melyek jórészt a vizsgált időhatár első felében léteztek. Ezek később — olykor csak a korszak végén — a két alapvető társadalmi réteg valamelyikébe olvadtak 338 Szabó L., 1966. 8—11. és 73—76.; Uő. 1987. 73—78.; Kormos L, 1967. 56—65. stb. 339 Gyárfás L, 1883. 28—38.; Sztriha K., 1936. 29.; Janó Á., 1965. 52—60.; Fekete I, 1981. 73—84.; Szabó L., 1981. 138.; Bánkiné Molnár E., 1988. 350—356. 72