Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

be. Ide sorolhatók azok a redemptusok, kik tőkeföldjeik eladása után bizonyos előjogaiktól nem váltak meg, másrészt a helyileg kialakult, különböző, teljességgel máig sem ismert, kisebb társadalmi csoportok. Közülük pilanatnyilag három emelhető ki: II/1. Elszegényedett redemptusok: Azok az elszegényedett elemek, kik tőkeföldjeiket, s a hozzájuk tartozó redemptus jogaikat egyaránt, végérvényesen és örökre eladták. Utódaikra már csak az irredemptusokkal szembeni földelővásárlási jogukat örökíthették, s így azok, illetve még későbbi leszármazottaik gyakorlatilag már irredemptusok voltak. (Ide sorolhatók pl. a félegyházi zsellér-redemptusok.) II/2. Száraz redemptusok: Főként a Kiskunság egyes településein — Halason, Szabadszálláson — kialakult átmeneti kategória, mely már csak a redemptus jogokkal rendelkezett, minthogy azokat a tőkeföldekkel együtt nem adta el. Feltehetően ide sorolhatók azok az elemek is, akik a kerületi közgyűlések állandó tiltó határozatai ellenére belső határbeli tőkeföldjeiket eladták ugyan, ám járulékos földjeiket, külső határokban fekvő pusztai részeiket nem. II/3. Redemptus "lakosok : A redempciós eljárás sajátosságai nyomán egyelőre Félegyházán ismert réteg. Itt a megváltási összeghez a marhaállomány után is vetettek ki bizonyos taxát, s ennek fejében 3 forintért kert nélküli házhelyeket is kiosztottak. Az ezt szerzett egyéneket nevezték "redemptus lakosoknak", a "redemptus gazdákkal" szemben. Félegyházán az a gyakorlat alakult ki, hogy a redemptus lakosok mindig részesültek a közösen hagyott földek haszonélvezetéből. III. Irredemptusok: Tágabb értelemben minden nem redemptust, míg az általánosabban használt — s pontosabb — szűkebb jelentésben a lakosként honosságot élvező, ám redemptus előjogokkal nem rendelkező személyeket magában foglaló jogi kategória. Az országos elvek szerinti összeírások alapvetően a házas zsellér (inquilinus) kategóriával vette őket azonosnak. Ide tartoztak az elszegényedett teljes, s nem teljes jogú redemptusok, s a redempció kori irredemptusok utódai, valamint az idővel honosságot kapó beköltözők. Tőkefölddel vagy egyáltalán nem rendelkeztek, vagy azok a helyileg váltott legalacsonyabb földmennyiség alatt voltak (elszegényedett aquisitorok, régi irredemptusok). Birtokoltak házat, lehetett beltelkük, sokáig időlegesen osztott földeket — kender, dinnye, tök, kukorica, szőlő stb. — is kaptak, ám ezekre tulajdonjoguk nem volt, s így e csekély birtokban való részesedés is a helyi tanácsok "jóindulatától" függött. A közösen használt földekből jogilag részesedésük nem volt, s ezek taxafizetésért élvezett hasznából fokozatosan szorították ki őket. A kocsma- és boltnyitásokban, ingatlanvételekben csak a zsellérekkel szemben volt elsőbbségük. így csak egy részük volt képes az önálló gazdálkodásra. Közügyekben való részvételük társadalmi súlyuk folytán minimális volt. IV. Zsellérek: A jászkun társadalom legalsó alaprétege, mely polgárjoggal, honossággal nem bírt, s ingó vagyontárgyakkal (állatokkal) minimálisan, míg ingatlannal elvileg egyáltalán nem rendelkezett. Döntően szolgai állapotú elemnek tekinthető, mely más — jórészt a tehetősebb lakosok — házában, háztartásában 73