Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

redemptusok. A zsellérek hosszú idő, 1802-től jó esetben 12 év után nyehettek honosságot, s válhattak irredemptussá.

332 Ugyanakkor a népesség növekedése és a birtokok aprózódása miatt mind gyakoribbakká váltak a földadásvételek, illetve zálogolások, ami a birtokosság további differenciálódásához vezetett.

333 E folyamat eredményeként 1786-ra jelentékeny mértékben — számszerűen, s társadalmi arányukat tekintve egyaránt — megnövekedtek a jászkun társadalom nem redemptus csoportjai. Aligha tekinthető véletlennek, hogy az úrbéres területekről a Kerületekbe történő folyamatos, s gyakran illegális bevándorlás ellenére 1786-tól tömeges kiköltözésekre, vagy ezek kísérleteire is vannak adataink.

334 A század utolsó évtizedétől a Jászkun Kerület közgyűlése újra szabályozta, az irredemptusok terragiumának és különböző bérleteinek összegét. 1794-től a juhok utáni fűbérröl rendelkeztek, 1795-ben a szőlők minden 10 négyszögöle után 1 dénár fizetését rendelték el, s az évtized elején zárták ki őket a II. Józseftől nyert szabad bormérés jogának gyakorlásából, 1812-ben rendelték el a boltnyitás bolti classisoktól függő taxáitatását, majd 1819-ben újra a terragium és a szőlőtaxa felől határoztak.

335 1795-ben az újonnan földet váltók redemptusságának kritériumait szabályozták. Kimondták, hogy aki "a melly leg alsóbb classis a helységekben observáltatott, ha annyi ... földeket nem bír ... redemptusnak ne tartasson". Ez az érték a Kerületek településein 8—41 redempciós forint körül mozgott, ám az 1745-ös földváltók tőkefölddel bíró (törzsökös redemptus) utódainál már a legminimálisabb mennyiség is elegendő volt a redemptusok osztályában való bentmaradáshoz. E redemptusoknak az irredemptusok közé történő végleges lesüllyedése elvileg csak a teljesen földtelenné válással (a tőkeföldek végleges és teljes mértékű elvesztésével) következett be. A jászkun társadalom redempciót követő jogi szabályozása több mint fél évszázaddal a megváltakozás után, 1799-ben zajlott le. Ekkor hagyta jóvá József nádor a 13 "Jászkun Statutum"-ot, ami 1848-ig a Jászkunság legfontosabb jogforrása volt, de a közösségek belső életét 1876-ig, az öröklést pedig egészen 1945-ig szabályozta. E törvények főként a pereskedés, örökösödés, özvegyi jogok, adásvétel, honosság, végrendelkezés, elévülés, adósságok és a hatalmaskodások ügyében csak egyes kérdéseket tisztáztak, s nem mindig adtak a belső viszonyok bonyolult rendszeréről átfogó képet. Különösen jellemző volt ez a társadalommal kapcsolatos legfontosabb részre, a 6. statútum 4. pontjára, mely a redemptus, irredemptus és zsellér réteg általános körülírása mellett csak az irredemptusoknak a zsellérekkel, s a redemptusoknak az irredemptusokkal szembeni elővásárlási jogát rögzítette™ A részleges, pontos és egyértelmű 332 Gyárfás I., 1883. 31.; Dósa J.—Szabó E., 1936. 64—68.; Bánkiné Molnár E., 1988. 356. 333 Szabó L., 1966. 14. 334 Nagy Kálozi В., 1943.; Kaposvári Gy.—Bagi G., 1989.; Szabó L., 1990. 335 Gyárfás I., 1883. 36—38. 336 SZML Jk. Ker., kgy. jkv. 1795. márc. 15. 126. 562. sz.; A későbbi megerősítésre lásd még: SZML Jk. Ker., kgy. ir. 1807. 1. fasc. 1274. sz.; Uo. 1821. 4. fasc. 1273. sz. 337 Kelé J., 1904. 366—392. 71