Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

a reformkor végére lassan tudatossá váló igényét, mely végül a reformországgyűlésekig is eljutott.

315 Mint azt az előzőekben már láttuk, 1745-ben a jászkunok nem ingyen, hanem pénzért, s súlyos anyagi vonzatú kötelezettségek vállalásáért nyerték vissza önállóságukat és kiváltságaikat. E rendkívüli tehertételek természetszerűen eredményezték, hogy a földekből és jogokból való részesedés mértékévé a megváltakozás költségeihez való hozzájárulás aránya vált.

316 A redempció nyomán a jászkun társadalom gyakorlatilag két részre szakadt, ám a későbbi redemptus és irredemptus rétegeknek az ekkor létrejött csoportok még nem teljesen feleltek meg. Láthattuk, a redempció terheinek gyors kifizetéséhez a helyi erőforrások elégtelenek voltak, a hiányokat kölcsönökkel fedezték. Ezeknek a visszafizetése nemritkán másfél évtizedig is eltartott, s ez alatt az idő alatt számtalan ok és eshetőség adódott a földváltók közé történő be-, és kikerülésre.

317 Gyakran megtörtént, hogy az adósságok visszafizetése fejében idegenek szerezték meg a felvállalt összeget kifizetni nem tudók birtokait, sőt egyes közösségek — a felvett kölcsönöknek a kamatok miatti gyors visszafizetési törekvéseiből fakadóan — maguk is adtak el a közös használatú határrészekből kiszakított, vagy épp a kasszák jövedelméből váltott tőkeföldeket. így ekkoriban még a Jászkunságban a társadalmi mozgások, átrétegződések számottevőek voltak, s a szükséghelyzet hatására csak módjával törekedhettek ezek mesterséges, jogi eszközökkel történő szabályozására. Sokáig az is bonyolította a helyzetet, hogy a redemptus lakosok gyakorta nem — vagy nem azonos mértékben — járultak hozzá a redempció egyes részterheihez.

318 E kezdeti időszakban a társadalom tagolódásának, a redemptus előjogok kialakulásának folyamata jórészt ismeretlen, írott forrásokban sokszor töredékesen rögzített, így gyakorta részadatokra támaszkodhatunk. Pár kerületi határozat mellett csak egyes települések elszórt, helyi adatai ismertek, melyek a redempció helyi sajátosságaival is kapcsolatban álltak, s így azonos irányú, de eltérő intenzitású folyamatok részeként értelmezhetőek. Az előzőekben már láttuk, hogy a fölváltók igénye a közföldek (legelők) egészére, a redempcióból kimaradókkal szemben különböző formákban, megfogalmazásokban már 1745-től létezett™ Ez az elv hamarosan az ingatlan javak kereskedelmében, árendálásában is megmutatkozott. A kerületi közgyűlés 1746. december 16-án hozott határozata már kimondta, hogy a "helységek lakossai mindenféle haszonbérletekben és pedig előre megintés nélkül elsőbbséget élvezzenek a nem redemptusok vagy idegenek 315 Lásd részletesebben: Bagi G„ 1991. 316 Nagy L., 1878. 38.; "Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Lapok", 1896. júl. 5.; Gyárfás I., 1883. 22—24. és 36. 317 Nagy L., 1878. 38.; Szerelemhegyi T., 1882. 116.; Nagy Szeder I., 1924. II. köt. 92.; Dósa J.—Szabó E., 1936. 61—64. 318 Kelé J., 1904. 408—411. 319 Gyárfás I., 1883. 22. 320 "Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Lapok", 1896. júl. 5. >8