Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

alkalmas arra, hogy a jászkunoknak a redempciokor elnyert szabadparaszti önállóság mellé a nemesi jogokat is biztosítsa.

299 A kérvényt Sándor Lipót nádor előbb a Kincstárhoz, majd a Magyar Kancelláriához küldte át véleményezés végett. E kormányszervek azonban nem tudtak — vagy talán nem is akartak — az üggyel mit kezdeni. Időközben a Kerületek több szabad királyi várossal is kapcsolatba léptek, hogy a birtokukban lévő falvakról megtudják, vajon azokat királyi donáció, vagy csak "egyszerű" privilégium alapján birtokolják-e. A kérdést megnyugtatóan nem sikerült tisztázni, s a Kancellária is halogatta a válaszadást. Az 1796-os országgyűlés idején a jászkunok előbb József nádort, majd magát az uralkodót is felkeresték a donáció támogatása érdekében, de az ügyet így sem tudták előre mozdítani. Az elkövetkező években lanyhuló erővel folytatódott ugyan még a kérvényezés, ám az ügy 1802-re szép csendesen elhalt.

300 A Kerületek donációszerzési kísérletének sikertelenségében több tényező is szerepet játszott. Ebbe az irányba hatott egyrészt az európai háborúk elmélyülése, a jászkunok részéről viszont az, hogy ekkoriban vált ismertté a rendszeres bizottsági munkálatok jászkun kerületi belrendezési terve, mely a helyi nemesek számára lehetővé kívánta tenni, hogy nemesi előjogaikat a jászkun privilégiumok rovására érvényesíthessék. Minthogy pedig a donációszerzés ügye idővel a bizottsági munkálatok közpolitikai bizottságának hatáskörébe került, kézenfekvőnek látszott a két probléma együttes félretétele. A kérdést elodázó kormányszervek véleménye csak töredékesen ismert, s leginkább Majláth személynök megjegyzései alapján rekonstruálható. О a donációadást törvénytelennek mondta, már csak azért is, mivel "hogy adót fizetnének a Donatariusok, a Törvénnyel ellenkezne". Utalt arra, hogy e lépés lényegében több tízezer redemptus lakos megnemesítését jelentené, ami a gyakorlatban megvalósíthatatlan, ám azirányú félelmét sem hallgatta el, hogy a nemesített lakosok "ne talán Privilegiális Kötelességekk is utollyára eleget nem tehetnének"™

2 Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy az Udvar számára sokkalta célszerűbb és ésszerűbb volt a jászkun privilégiumokhoz való ragaszkodás, hisz a háborús körülmények között a jászkunok adóira, katonáira, felkelő csapataira és közszolgáltatásaira is mindenképpen szüksége volt, a nemesítés pedig nemesek állami terheltetésének nyilvánvaló, az országgyűléseken is minduntalan jelentkező problémái miatt egy későbbi új veszélyforrást jelenthetett. A jászkunok nemességének, nemesítésének kérdéséről a Kerületek a későbbiekben sem feledkeztek el. Elősegítette ezt a napóleoni háborúk elhúzódása nyomán a katonai terhek (hadiadó, nemesi felkelés, katonaállítás) állandó növekedése is. Már 1802-ben kérni szándékozták a diétától, hogy a jászkunok 299 SZML Jk. Ker., kgy. ir. 1794. 1. fasc. 823. és 1211. sz. 300 Bagi G., 1991. 74-76. 301 Bagi G., 1991. 75—77. 302 SZML Jk. Ker., kgy. ir. 1794. 1. fasc. 823. és 1211. sz. 63