Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

hitelezők egy jelentős része már ezek közül került ki. Olykor a települések is kölcsönöztek egymásnak, jórészt közvetlenül, de olykor lakosaik révén is. így Félegyháza 1746-ban a berényiektől is vett fel kölcsönt, Mihálytelek 1750-ben 500 forinttal Kálmán György apáti főbírónak tartozott, 118 míg a következő évben Felsőszentgyörgy a félegyházi bíráknak. A helyi kölcsönfelvételek kamataiért cserébe — a kerületi határozatoknak megfelelően — a hitelezők kedvezményeket, vagy épp adómentességet kaptak. Végszükség esetén ezt külső személyekre is kiterjesztették. így a nehéz helyzetben lévő Halas Vigyázó Pálnak az 1746-os kölcsön kamata fejében Pirtón göbölyjárást adott, 119 Majsa pedig jakabszállási birtoka negyedét engedte át Rodli György budai polgárnak, ugyancsak interes helyett. 120 Pusztarészek szükségből történő eladása azonban ritka volt. Csak Berény adta el 1748-ban Boldogháza egy részét 2000 forintért Alsószentgyörgynek. 121 Az egyes közösségek kölcsönfelvételei 1746 közepéig eltérő módon változtak. Berény 65000-es váltságához 48000, Fényszaru 13000-re 9500 forintos kölcsönt vett fel, de Jákóhalma az esedékes 12900 forintjához csak 2600-at, s azt is fele részben a helyi nemesektől. Mindazonáltal figyelmet érdemel, hogy az ekkor felvett összegek nemcsak a teljes redempciós kölcsönöknek, hanem — az időközi visszafizetések miatt — még az addig felvett pénzeknek is csak egy hányadát tették ki. 122 Árokszállás például 37000 forintos határára 1746-ig csak 9000-et vett fel, viszont a későbbiekben még 20000 forintos kölcsönéről is tudunk Pulszky Sámuel eperjesi kereskedőtől. A Nagy Mátyás kapitánytól felvett 1000 forintot is csak 1762-re tudták kifizetni. 123 1746-ban a jászkun településeknek mintegy 200000, míg 1753-ban 77000 forintnyi saját tartozását vették számba. Gyakori eset volt közösségi szinten a kölcsönök újabb kölcsönök általi törlesztése. így a legnagyobb redempciós váltságot fizető Berény 1747/48-ban Komáromi egri kanonoktól 5015, a főkapitánytól 3000, a Kerületek kasszájából pedig 5000 forintot vett fel, az 1748/49-es esztendőben pedig a főkapitánytól még 11000 forintot. Ez, valamint a korábbi ismertetett kölcsönfelvételek együttesen már számottevően túlhaladták a váltságösszeget. 124 A probléma csak az volt, hogy Berény redempciója mielőbbi lefizetésére rövid idő alatt túl sok kölcsönt vett fel. így a bonyolult, nehezen áttekinthető hitelfölvételek eléggé kusza helyzetet teremtettek. A redempciót ugyan gyorsan lefizették, ám a kölcsönökkel már más volt a helyzet. 1747-ben Berény 19634 forint tartozást törlesztett, de ebből az összegből csak 6500 forintot sikerült önerőből 118 SZML Mihálytelek, tan. ir. 1750. 29. sz. 119 BKML Kkh.R. Kiskunhalas, tan. jkv. 1746. 82. 120 SZML Jk. Ker., kgy. ir. 1750/51. В., Capsa IL, Fasc. 4., No. VI. 121 SZML Jászberény, tan. ir. (Hiv. Tud.) 1749. 11. csomó, 61. sz. 122 SZML Jk. Ker., kgy. jkv. 1746. 51—55.; Kelé J., 1904. 140—154. 123 Herbert J., 1927. 40-^1. 124 SZML Jászberény, tan. ir. (Hiv. Tud.) 1749. 11. csomó, 61. sz. 33

Next

/
Thumbnails
Contents