Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

csaknem teljes megfosztása. A sajátos életmódot kialakító lovagi hadszervezet a mind költségesebbé váló hadfelszerelés beszerzése miatt a feudális járadékok maximális centralizálását igényelte. A lovagi hadviselés, a fegyverek kezelését igénylő állandó gyakorlás, s a nehézlovassági harceljárások hosszadalmas elsajátítása így alapvetően kis létszámú, közelharcra felkészített lovasseregek létrejöttét eredményezte. A kelet-európai feudalizmus kései kialakulása, s a nyugati minták tökéletlen átvétele miatt a társadalom egyes rétegei között a katonai funciók is kevéssé pregnánsan különültek el. Itt a lovagi hadviselésen alapuló harcászat sokkalta kevésbé vált meghatározóvá. A hadsereg alapját a nyugatinál mindéképp könnyebb páncélzatú, de egyben jóval nagyobb létszámú lovasság alkotta, ugyanakkor itt a keleti nomád támadások is fokozottan igényelték a nagy tömegű könnyűfegyvezetű lovascsapatok tartását. E körülmények folytán a katonáskodás kevésbé követelte meg a feudális járadék amúgy is nehezebb összpontosítását, s a szükséges katonai kontingensek nagysága, a hadfelszerelés kisebb költségei nyomán továbbra is számottevő maradt a nem nemes rétegek katonai szolgálata. Mindezek az okok és igények azt is eredményezték, hogy a társadalmi fejlődés általános iránya, s törvényszerű következményei (jelentős szabadparaszti rétegek jobbágyságba való beolvadása) ellenére a magyar, lengyel és orosz hadszervezetben a feudalizmus késői időszakáig állandóan visszatérő problémaként jelentkezett a fokozatosan eltűnő könnyűlovas elemek (székelyek, jászok, kunok, besenyők, tatárok) újakkal való helyettesítése (telekkatonaság, hajdúk, határőr katonaság; kozákok; cserkeszek, tatárok stb.).

16 A nyugati és a keleti európai régió összevetéséből kitűnik, hogy a nyugati szabadparaszti rétegek hosszabb távon nem csupán számukat, társadalmi jelentőségüket tekintve maradnak el az előbbiektől. Noha általánosságban mindenütt jellemző e rétegek számarányának csökkenése, Nyugaton megmaradásuk — egyedi kivételektől eltekintve — mégis sokkalta időlegesebb, mint Keleten. A XVI—

XVII. századra itt igen előrehaladott lesz beolvadásuk a társadalom egyéb rétegeibe. Vannak akik a szabaddá váló jobbágy parasztságba olvadnak be, mások szabadságukat veszítik el, ismét mások paraszti jellegüket, egyes hispániai csoportok pedig elköltöznek. Ugyanakkor a Kelet-Európában megmaradt szabadparasztság, a társadalomban betöltött funkcióját — megmaradása okait — tekintve is, az eltérő történeti fejlődés miatt egyedi sajátosságokat hordoz. A legfeltűnőbb ezek közül a Nyugattal szemben a szabadparaszti elemeknek a feudalizmus különböző időszakaiban az eltűnéssel (a jobbágyságban való beolvadással) párhuzamos időszakos, részleges újratermelődéséhez, illetve ennek esetenkénti — külső hatásra történő — felerősödéséhez kapcsolható. Ez az újratermelődés az abszolút monarchiák kialakulásakor gyakran szándékos újratermeléssé alakult, amit az adott biro16 Makkai L., 1987.; Borosy A., 1971.; Üö., 1972. 462—505. 13