Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

Az alapvető problémák — bár a XVIII. század végétől a vagyonosabbakra is tovább szűkítették a honosítási lehetőségeket, s a bevételek sok helyen szinte teljesen megszűntek — főképp a betelepülők zömét adó szegény, nincstelen elemek esetében voltak, kiknek csak a munkaerejére volt szükség. A tanácsok az állandó visszautasításokat a határok beszűkülésével, s a népesség felduzzadásával magyarázták, néhol pedig egyenesen a redemptusok arányának csökkenésével, s a birtoktalanok számának túlzott növekedésével. A honosítatlan személyek "létbizonytalanságát" jól mutatja két adalék. Halason 1761 táján Eszterházy Károly még váci püspökként megkísérelte katolikus plébánia szervezését. A tanács — ezt megakadályozandó — a református redemptusság támogatásával azonnal elrendelte a katolikus szolgaelemek kitiltását. A határozatot végrehajtották, s majd 200 ember kényszerült távozni, ám a plébánia szervezését nem sikerült megakadályozni.

465 A Jászságban Kisér 1814-ben az árvízre, s a határ beszűkülésére hivatkozva rendelte el a 6 éve ott élő honosítatlanok kitiltását, de a megvalósítást már a kerületi közgyűlés leállította.

466 , Általában nem jelentett előnyt a beköltözni szándékozó birtoktalanok esetében a távoli rokonság, a helyi származás sem. 1799-ben Bacsó Péter nyírbátori lakos mint karcagi születésű személy kérte feleségével és lányával a helyi tanácstól a honosítását. Minthogy semmi öröksége nem volt, s házát is rég elvesztette, kérését elutasították.

467 Hasonlóan léptek fel a Nagykunságban bácskai kitelepülést követően alattomban "vissza szálingózókkal" is. Némiképp csak a helyben beházasodó személyekkel tettek kivételt. 1833-ban a Kunszentmiklósra házasodó Kozma Péter béres 25 forintért kapott concivilitást. Felesége jogállását sajnos nem ismerjük.

468 A honosság megtagadásakor néhány kirívó — értelmetlen — eset is ismert, így Dósán 1818-ban Vágó Imre viszneki lakos könyörgött a bevételért, minthogy "mivel Semmi Férfi Gyermeke nints maga pedig elöregedett Helységünkben Férjhez vett két ... leányainak szárnyaik alatt, kiktül reménli minden táplálását öreg napjaiban, magát megvonhassa". A tanácsi végzés szerint az "Instans Vágó Imre ezen Helységben való haszon vételekre eltörődött testi állapottyát tekéntve elégtelen, külömben is Határunkhoz képpest Népünk el vagyon szaporodva, azért az Instáns Lakosnak be nem vétetetik".

469 A lakosként való befogadás (honosítás) ugyanakkor nem jelentett azonnali jogosultságot birtokrészek igénylésére (ház, kertföld), vagy az elővételi jogokat kiküszöbölő egyenlőséget. A honosítás alapvetően tanácsi engedelem volt. Ennek feltételeként hosszabb ideig tartó helybenlakást (1802-től 12 év), jó magaviseletet, a különböző közterhek pontos viselését, valamint a honosítási díj (concivilis taxa) lefizetését szabták meg, melynek összege fokozatosan emelkedett. 1754-ben 465 Nagy Szeder I., 1925. II. köt. 129—183. 466 SZML Jk. Ker., kgy. ir. 1814. 4. fasc. 1478.sz. 467 SZML Karcag, tan. jkv. 1799. 217. 2. sz. 468 BKML Szabadszállás, tan. jkv. 1833. márc. 9. 176. 102. sz. 469 SZML Jászdózsa, tan. jkv. 1818. ápr. 4. 439. 66. sz. 110