Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

falvak népességéből, s a feudális függésből valami módon kiemelkedő személyek is, akik épp ezzel a szerencsés lépéssel mint egyének jórészt kiszakadtak közösségükből, s kerültek át más, felsőbb társadalmi csoportba.

6 A tartósan megmaradt szabadparaszti társadalmak harmadik fontos jellemzője, hogy sajátságos helyzetükre előbb-utóbb valamiféle állami szintű (uralkodói, országgyűlési, rendi stb.) jogi szabályozást nyertek, melyért cserében általában katonai vonzatú kötelezettségeket (katonáskodás, határvédelem) vállaltak. E jogi szabályozás két szempontból is jelentős. Egyrész azért, mert hosszú távon biztosítja az egyén és birtoka szabad jogállását, s ennek korlátlan örökíthetőségét, azaz határozott elkülönülését az általános feudális szerkezettől, másrészt viszont mert az így kialakult kapcsolatrendszerben a kötelezettségek nem egy személyhez, hanem magához az államhatalomhoz kapcsolták a szabadparaszti elemeket. Mindezt azért kell hangsúlyoznom, mivel pl. Magyarországon a XVI—

XVII. században a nagybirtokokon is megfigyelhetők a szabad parasztokhoz sokban hasonló katonaparaszti elemek, melyek a főúri magánhaderők fontos elemét alkották. Ezek jogi helyzete azonban egyedül a földesúrral kötött szerződésen alapult, s ezért — olykor hangsúlyozottan nagy számuk ellenére is — csak időlegesen fennálló kategóriának bizonyultak.

7 Az államhatalmi szabályozás ellenére a szabadparaszti társadalmakról még békeidőben is gyakran koptak le kisebb területek, ami Mohács előtt a jászok, kunok, tatárok, székelyek esetében is jól megfigyelhető, adatolható. Ennek oka leginkább a feudális környezet hatására meginduló belső társadalmi fejlődés, amely az önmagukban álló kis közősségeket érthetően erőteljesebben érinti, mint a nagyobbakat.

8 A szabadparasztiság, vagy szabadparasztság a jelek szerint — annyiban — jellegzetes feudális kori társadalmi kategória, amennyiben e megkülönböztető fogalom használatának legfőbb előfeltétele a feudális viszonyok általánossá válása, s az egységesülés, az átmeneteket nagyszámban őrző korafeudális társadalmak felbomlása után. Ez az európai fejlődés fázisbeli különbségei miatt régiónként eltérő időszakokat jelöl. A szabadparaszt fogalom használatának jogosultságát a polgári átalakulás kibontakozása nyomán veszti el, amikorra — a teljes jogi egyenlőség megteremtésével — a megkülönböztetés értelmetlenné vált.

9 6 Az egyénileg szabaddá vált vált magyarországi elemekre (rusticus, libertinus) alapvetően lásd: Varga J., 1969. 408—451. 7 N. Kiss István a XVII—

XVIII. században magánföldesúri és állami katonaparaszti rendszerrel számol, melyben az előbbi fokozatosan az utóbbinak adta át a helyét. N. Kiss I., 1991. 40. Végeredményben ez a szerző egy korábbi gondolatának a továbbvitele, amelyben egy XVIII. századi magyar refeudalizációról beszél a magyar katonaparasztsággal kapcsolatban. N. Kiss I., 1973. 329—330. 8 Lásd pl. a sasvári székelyeket, fejéri besenyőket. Mindebből arra következtethetünk, hogy a népesebb, nagy (perem)területen élő, s összefüggő települési területű szabadparaszti társadalmaknak nagyobb esélyük volt a megmaradásra. 9 A polgári jogegyenlőség kihangsúlyozását azért tartom fontosnak, mivel ennek részlegessége, s bizonyos feudális maradványok megléte is magyarázza az orosz kozákság egészen 1917-ig tartó különállását. 10