T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Kriza Ágnes: A nevelés Bethlen Miklós önéletírásában

a gyermekkor sajátosságának figyelembevételén, valamint a tanár és a diák közötti közvetlen kapcsolaton alapult. Hogy mekkora előrelépés volt ez az akkor általánosan elfogadott nevelői felfogáshoz képest, maga Bethlen Miklós is tapasztalta: „Az atyám s mesterem (Fogarasi Mihály) olyan rendet szabtak vala nékem, hogy ebéd s vacsora előtt tanuljak öt-hat vocabulát, és amikor innya akarok, mondjak el abból egyet deákul s magyarul, és úgy adnak innom, de ha nem tudom, nem adnak. Hallván azt Keresztúri, végére mène, s meghagyá az atyámnak, hogy az napságtól fogva hagyják el azt a rendet, hadd ehessem, bátran asztalnál s vígan, mert az egynéhány szó nem éri fel azt a kárt, amelyet bátorságom, elmém és egészségemben tesznek véle, mely bizonyos is."

28 Keresztúri keze alól önállóan gondolkodó, a munka és a szellemi értékeket megbecsülő diákok kerültek ki. Ezt pedig a mindenféle erőszaktól mentes, a gyermekek nyelvén folyó oktatással érte el. Apáczai szavaival: a tanár a gyermeket „édesgesse inkább, mint fenyegesse, verje".

29 Keresztúriék tehát a testi fenyítés alkalmazásában is eretnekek voltak, hiszen az iskolai verés elutasításával egy több évezredes hagyományt vetettek el. 3. A henyéltetés Verés az iskolában „Ez a Fogarasi rettenetes rútul vert, henyéltetett, amint ezt szokták mondani vagy nevezni, mert hanyattán fektetett a földre, fejemet, két kezemet, lábamat feltartatta vélem, hol egyik, ho! másik talpamat csapta a lapockával, hol fejemet a három ágú lapos korbáccsal, hol féllábra állított kőre, mire, egyszóval igen rútul és bolondul bánt vélem, elannyira, hogy osztán az 28 Ö. I. 142. 29 Idézi: Fábián 1975. 179. 357