T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Gulyás Éva: Néprajz és iskola

az erdélyi falukutatás módszertanát, konkrét vizsgálatai alapján, s ezzel kitűnő útmutatót adott a kutatni vágyó fiatalok kezébe. A falukutató mozgalmaknak köszönhető, hogy a fiatalság bekapcsolódott a néprajzi, szociológiai kutatásokba, és egész életére a társadalmi jelenségek iránti fogékonyságra tett szert. Már nem volt számára idegen a falu, közelebb került hozzá, felismerte értékeit, megőrzésre méltó hagyományait és azokat a szociális, társadalmi nehézségeket is, amelyek megszüntetésében segítségre szorul. így azok a fiatalok, akik arra készültek, hogy életüket a falun éljék le (pap, tanító, jegyző stb.) fokozottabb mértékben igényelték ezeket az ismereteket, amelyek majdani közösségbe való beilleszkedésüket, hozzá való viszonyukat megkönnyíthették, meghatározhatták. Újszászy Kálmán a Sárospataki Főiskola faluszemináriumának részére a falu megismerését és tanulmányozását segítő útmutató kézikönyvet állított össze a falura készülő értelmiségiek részére (Újszászy K.: A falu. Útmutatás a falu tanulmányozásához. Sárospatak, 1936. - Kazinczy Ferenc Társaság, 1992. reprint kiadás). Hogy könyvével mi volt a célja, az előszóban kifejti: „Mint útmutatás, elsősorban azoknak készül, akik hivatásuknál fogva egész életüket a falun vagy éppen a falu nevelésének szolgálatában töltik, a lelkész, a tanító és a falusi intelligencia egyéb tényezői számára. Ez nem jelenti azt, hogy különösen egyes részleteiben, bárki is ne használhatná, aki szereti a magyar falut. Mégis hangsúlyozzuk azt a meggyőződésünket, hogy forgatása azok számára lesz a leggyümölcsözőbb, akik a magyar faluban élnek vagy egy egész életre oda készülnek." Tulajdonképpen a tanítóképzés az a terület, ahol néprajz, a népélet és az oktatás mindig szoros kapcsolatot tartott fenn. A tanítóképzők mindig fontosnak tartották, hogy bizonyos területeken emberi készségeket fejlesszenek ki, s figyelembe vették azt a majdnai közeget, amelyben majd a tanítók embereket nevelnek. Valójában Bálint Sándor volt az első, aki a tanítóképzés szempontjából számba vette a néprajzi ismeretek tanítását (Ethnographia, 1937.). Felismerte, hogy a tanítónak milyen fontos szerepe lehet a néphagyományok iskolai megismertetésé420