T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Lázár Katalin: A népi játékok szerepe az oktató-nevelő munkában

az iskolában már nem szívesen játsszák. A fiúk hagyományosan nem vettek részt az énekes körjátékokban, a leánykérő játékokat pedig kifejezetten nagyobb (12-14 éves) lányok kedvelték. Ma már az óvodások is tanulnak hosszú szövegű, eredetileg nagylányoknak való játékokat, s ha olyan a pedagógus, hogy meg tudja velük kedveltetni, előfordul, hogy iskolás korukban is szívesen játsszák ezeket. A fiúknak sem mondhatjuk, hogy ne álljanak be a Méz, méz, méz kezdetű leánykérő játékba, annál is kevésbé, mivel ma már a hagyományos férfi-nő szerepek nem különülnek el egymástól olyan határozottan, mint régebben, s ilyenformán a fiúk sem érzik feltétlenül megalázónak a lányjátékokban való részvételt - legföljebb az „Eredj, édes lányom!" felszólítás kelt mosolygást, ha fiúra kerül a sor. Ebben a helyzetben, ha a fiúk nem ragaszkodnak a körjátékban való részvételhez, nekik célszerű valami mást tanítani (pl. verespecsenyét vagy sótörést), kezdetnek azonban mindenkép- pen lehet olyan játékot választani, amit biztosan mindenki ked- vélni fog, amiben sok a mozgás, és így jól kiugrálhatják, ki szaladgálhatják magukat. Ilyenek pl. a fogócskák, a kendős játék ("Tüzet viszek" vagy „Ne nézz hátra" szövegkezdettel), az árus játék („Komámasszony, hogy a túró"?) vagy a „Hatan vannak a mi hidaink", mely valamennyi korosztályban a leg- kedveltebb játékok közé tartozik. Természetesen a tanár személyisége is szerepet játszik abban, hogy mit tanít. Mindenképpen fontos ugyanis, hogy ő maga is beálljon a játékba, részt vegyen benne - mégpedig ne csak ímmel-ámmal, kényszerből, hanem szívesen és élvezettel. Ezt ugyanis a gyerekek könnyen megérzik és hamar átveszik: itt fokozottan érvényesül a példával való nevelés elve. Ha csak beszélünk arról, hogy játszani jó, és mintegy „kívülről" próbáljuk rávenni a gyerekeket, hogy csinálják, nehezen fogjuk tudni meggyőzni őket, ha egyáltalán sikerül. Ha azonban mi is beállunk közéjük, és igazán játszunk velük, akkor egyáltalán nem kell beszélni, őket is szinte pillanatok alatt magunkkal tudjuk ragadni. Persze a játékokat könnyű megszeretni, csak meglehetősen sokat kell ismerni, és kiválasztani azokat, amelyek a pedagógus egyéniségének és a gyerekeknek egy692