T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Ökrösné Bartha Júlia: Karcagi gyermekközösségek és játékaik

Igen agyafúrt a negyedik változat, a csiga icka, melyet a következő szabályok szerint játszanak a gyerekek: „Páros lábbal beugrál a játékos a csiga közepébe, majd innen hátrafele vissza. Ha szerencsésen teljesítette, anélkül, hogy vonalra lépett volna, joga van beállni egy szabadon választott kockába, ahová a következő játékos már nem ugorhat, így kénytelen az előző társát kikerülni. A játék addig folytatódik, míg mindenki ki nem esik. A játék előnye, hogy rendkívül mozgásigényes, nagy ügyességet kíván, s három-négy fos csoport együttes időtöltését biztosítja. Egy-egy icka minden változatát végigugrálni hiba nélkül olyan teljesítmény, mely csak kevés játékosnak sikerül, ezért a gyerekek sokáig emlegetik. Nem éppen szolid játéknak tekinthető a serdülők körében kedvelt seggreverősdi. Különösen nyáron, este 7-8 óráig is játszották az utcán vagy valamelyik ház udvarán öten-hatan. Körbeálltak, háttal a kör közepének. Egy gyerek jól meghajlott, s valaki jó nagyot sózott a fenekére. Ki kellett találni, hogy ki volt, de egymást nem árulhatták el. A csacsizás csak fiúk játéka volt. Egyszerre több csoport is játszhatta, egy-egy csoportba öt fiú tartozott. Egy fal előtt oszlopba álltak, majd egymás után felugráltak. Amelyik oszlop eldőlt, az volt a csacsi. Ugyancsak fiúk játszották a kondás nevű játékot. Nagyobb gyerekek kedvelték inkább, nyolcan, tízen játszották egyszerre, a szabadban. Jelentkezés alapján választottak egy kondást, majd bottal hajtani kezdték a tekét, közben egymást akadályozták abban, hogy behajtsák a lyukba. Akinek mégis sikerült, az lett a kondás. Akinek nem sikerült, kiállt a játékból. 583