T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)
Kapros Márta: A gyermek családon belüli nevelésének változása a nógrádi falvakban
mennyei, ami kötelessége volt. Plusz feladatért is csak dicséret illette. A büntetés hagyományos eszközei a dorgálás (szemrehányás, szidalmazás), testi fenyítés, kisebbeknél ijesztés (vidékünkön a disznóólba zárás, föleg sötétedés után számított az utóbbiból legfélelmetesebbnek^ továbbá nagyobbaknál a játék, szórakozás megvonása voltak. Általános vélemény rétegződéstől függetlenül, hogy az anyának sűrűbben „eljárt a keze", az apa viszont egy-egy „nézéssel 5 ', odavetett korholó vagy rendre utasító mondattal többet ért el. Amennyire a közvetett adatokból következtetni lehet, úgy tűnik, a szegényebb családokban - a szülői tekintély feltétlen fenntartása mellett - egy bensőségesebb viszony alakult ki szülő-gyermek között. Ennek objektív feltételei érzékeltetéséhez egy ellenpélda nagygazda körből az 1930-as évekből: „Édesanyám sokat panaszolta, hogy alig várta már, hogy hazagyűjjön a mezőről, hogy egy kicsit velünk legyen. Mink meg akaszkodtunk vóna rá. Mamika (a nagyanya) nem engedte: Rúgd hátra a gyereket, végezd a dolgod!". Szegényeknél a napi megélhetési gondok között a gyermek hamar partnerré érett a szülő, főleg az anya számára, akivel megoszthatta gondjait. Mindez lecsapódott a büntetési gyakorlatban. Szegény családokban az asszony általában igyekezett maga „elintézni" a gyereket: „Volt az embernek elég baja, mit haragítsa még avval is". A bűnössel viszont, bármilyen fokozatú volt is a büntetés, lecsillapodván igyekezett „komolyan megbeszélni" a dolgot. A többgenerációs nagygazda családokban viszont „család elé vitték" a gyermek súlyosabbnak ítélt vétkét. Erre olyankor került sor, amikor mindenki együtt volt, többnyire vacsorát követően az asztalnál. A büntetés mértéke a nagyapa (ha női természetű dologról volt szó, a gazdasszony) vélekedésétől függött, a testi fenyítés végrehajtója az anya, ritkábban az apa voltak. Ha verés nélkül meg is úszta a gyermek, a család előtti felelősségre vonás legtöbbször egy életre belevésődött az emlékezetébe. Ha az anya megértőbbnek bizonyult volna, akkor is alkalmazkodnia kellett a család elvárásaihoz. Egy-egy véletlen cselekedettel kapcsolatos szorongást sokszor heteken keresztül hordott magában a gyermek, reszketve, mikor lepleződik le, de 465
