T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)
Kapros Márta: A gyermek családon belüli nevelésének változása a nógrádi falvakban
segítség. Hangsúlyozandónak tartom itt a felelősség kérdését. A gyermekkel igen korán tudatosították, hogy munkája fontos, nélkülözhetetlen a család számára: vagy a szükséghelyzetből fakadóan, vagy azért, mert így - közvetve vagy közvetlenül napszámos bevonását takarítják meg általa. A szülő számíthatott rá - képességei függvényében, sőt esetenként azon túl is - mint munkaerőre. A munkára neveléssel kapcsolatos gyűjtési tapasztalataim egyeznek a szakirodalomból ismert gyakorlattal. Az egyes munkafajták elsajátítására most nem térek ki. Lényeges az: a hagyományos paraszti életforma biztosította, hogy a gyermek magától értetődően, valóban belenőtt a munkába. Utánzó készségének bontakozásával a játékból végzett munka szinte észrevétlenül vált hasznot hajtó, felelősségtudattal végzett tevékenységgé. Közismert, hogy 4-5 éves korától a gyermek családon belül javarészt olyan nemű testvérei, szülője társaságában mozgott, akiknek munkája, tevékenysége elsajátítandó volt számára. Az idősebbek mintát jelentettek - ez egyben garantálta tekintélyüket is -, a gyermek leste, utánozta őket. Mikor megérett a helyzet arra, hogy maga is végezze, már tisztában volt azzal, mit, hogyan kell csinálnia. Legfeljebb a bonyolultabb vagy célravezetőbb fogásokat mutatták meg neki külön, tanító szándékkal. A végzett munka elismerését illetően nem egységes a szakirodalomból kirajzolódó kép. Tapasztalataim azt mutatják, hogy amíg megtanult egy-egy munkafajtát, addig rendszeresen dicsérték, amikor viszont már tudta, természetesnek vették teljesítményét, és nem járt érte dicséret, legalábbis szembe mondva. Illetve mind több, komolyabb feladatot bíztak rá - elismerésképpen. Visszatekintve számon tartják ugyan, hogy gyakran erejüket, képességeiket meghaladó feladatokat kaptak, de büszkeséget, önbizalmat adott, ha el tudták végezni, s - vitathatatlan kényszer volta mellett - a munka örömöt is jelentett számukra. Megjegyzem, a végzett munkáért jutalom sem járt vidékünkön. Kisebb ajándékokkal egyébként kedveskedtek a gyermeknek, de ezt nem kapcsolták össze olyan teljesít464