T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Szabó István: A gyermekek úszni tanítása a Tisza menti falvakban

sát különítik el, ez a hason és a háton úszás. Az előbbi kutya­úszásszerűen maga alá kapar és a fejet fenntartja, lábtempója páros, míg a másiknál a fö cél, hogy a háton úszó kevés mozdulatot téve vitesse magát a vízzel. A kiemelt, váltott karú úszás csak a jó úszók sajátja. Jó úszónak az számított, aki a Tiszát átúszta, esetleg többször is megtette ezt az utat. Elbe­szélések szerint a jó úszók már ismerték a víz sodrát, és ezt kihasználva kevesebb mozdulattal átvitették magukat a túlpart­ra, ugyanúgy, ahogyan a révész csónak halad, hasonló szögben feküdtek neki a víznek. A felfelé, víz ellen való úszás már kevesek tudománya volt, csakúgy, mint a sekély vízálláskor a feriékre ereszkedés, búvárkodás, a föveny felhozatala vagy a fenéken való gyaloglalás. Azonban még a jó úszók is karéj­ban úsztak, azaz lefelé kissé be, majd kiúsztak a vízből. Meg kell említenünk, hogy a nők közül csak igen kevesen tudtak úszni, de a férfiak körében általános volt az úszástudás. Ennek oka az volt, hogy a nők felnőtt korukban - fürdőruha nem lévén - nem is merészkedtek a vízbe, illetve mosás, suly­kolás közben vagy kendert áztatva mindig ruhástól fürödtek, meztelenül még egymás előtt sem. Megszólták érte a másikat. A nagyobb lányok is ruhástól fürödtek, s így éppen az a kor, amikor már az élő vízbe merészkedtek volna, kizárta a mezte­lenséget, kitette volna őket a fiúk leskelődésének, csúfoló­dásának. Az úszástudás vízbiztonságot jelentett felnőttnek, gyermek­nek egyaránt, és merészebbé tette az embereket, otthonosabbá a vizet. Tudnak mindenütt vízbefulladtakról, konkrét esetekről, sőt, olyan helyekről, ahol nem szabad fürödni, mert csaknem mindig halállal végződik a fürdés. A tudás óvatosabbá is tette az embereket, hiszen tisztában voltak a víz erejével. Ugyan­akkor lehetőséget adott, hogy még szorosabbra kötődjék a szál a víz és az ember között. Az előadás adta rövid idő miatt nem áll módomban részle­tezni azt, hogy hogyan történik mindez akkor, ha az úszást szakember tanítja. Hiszen ez egy egész tudományág, számtalan - egymástól is különböző - módszer, és az azokat ismertető, részletező leírás ismeretes erről a területről. Ráadásul éppen a 309

Next

/
Thumbnails
Contents