T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Szabó István: A gyermekek úszni tanítása a Tisza menti falvakban

hasa alá teszi a kezét, és úgy próbálja a vízen fenntartani a maga alá kaparó, vizet ölelő tanítványt, majd elenegedi a sekély vízbe. A tanítvány rendszerint lemerül, és a fülébe, orrába ment vizet féllábon ugrálva igyekszik eltávolítani. A segédeszközök tára igen változatos. A meztelen gyermek derekán nadrágszíj van, s a tanító mester azt fogja, és azzal tartja kint a tanítvány fejét. Emlékeznek arra Tiszavárkonyban és Tiszaföldváron, hogy valamikor a vizet a pásztorok kecskebőr tömlőben is tartották, s ezt a tömlőt felfújva, hasuk alá szorítva az úszástanulás és az úszás segédeszközeként is használták. Általánosan használt segédeszköz volt a kabaktök úszó. Két közepes nagyságú kabakot madzaggal összekötöttek és a hónalj alatt átvetve a madzagot az úszni tanuló gyermeket a tök fenntartotta. Cibakházán megemlítették az ország más részeiben szórványosan ismert alkalmi segédeszközt, a felfijt zsíros bőgatyál, amelynek szárát elkötötték és két szára közé feküdtek. A vizes, zsíros bő gatya, csakúgy, mint a mosásnál a lepedő, egy darbig fenntartotta az úszni próbálkozót. Általánosnak mondható a kákának a szárából szorosan öszszekötött kb. 60-70 cm hosszú, 10-15 cm átmérőjű, gyékénnyel összeszorított tutaj vagy tukarcs, amelyet vagy a hátra, vagy a has alá, vagy a két hónalj alá fognak, s ennek segítségével tanulnak úszni, vagy jó úszók ezzel közlekednek. Nem az úszástanulás eszköze, de az úszás segédeszköze még a kivájt bélű disznótök, amelynek a nyílásába a kivágott darabot agyaggal letapasztva illesztik vissza. A holtágakon az úszó gyékény vagy sás szigeteket is segítségül hívtak, és egy-egy kisebb szigetet fogva az úszni nem tudók is bemerészkedtek. A csónak oldalába kapaszkodva, a csónak láncát fogva is tanultak úszni, vagy legalábbis próbáltak úszni. A Tiszán mindenütt voltak un. lóúsztatók, ahol a lovat, szarvasmarhát furösztötték, csutakolták, esetleg szekérrel, kocsival belehajtva a járművet is megtisztogatták. Ilyenkor az állatok nyakába, sörényébe, farkába kapaszkodva is próbáltak úszni. Ugyancsak felhasználtak az élő Tiszán úszó fatörzseket is alkalmi csónakázásra, úszás segédeszközeként. A paraszti úszástechnika nem változatos. Két alapvető típu308