T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Székelyné Körösi Ilona: A gyermek egy székelyföldi hegyi szórványtelepülés (Székelyvarság) társadalmában

utasítani ezt sem illik. A bérmakeresztszülő (kicsi keresztszülő) minden ünnepen, de leginkább húsvétkor ajándékot vesz. (Régebben 2 piros tojást, zsebkendőt; ma nagyobb ajándékot vesznek.) Mind a rokonsági, mind a mürokonsági kapcsolatokban fontos a gyermek szerepe. A keresztelők, a majd az elsőáldozás és a bérmálás több családot megmozgató fontos helyi esemény. A „komámasszon kosara" tartalmazta mindazt az ételt, italt, süteményt, amelyet az újszülött édesanyjának vittek. A kereszteléssel kapcsolatban új keletű kifejezés a „perzsára hívattak" (Ceausescu idején azt a dolgozó nőt, pl. pedagógust hívatta be a párttitkár a hivatal szőnyeges szobájába, „perzsájára", akinek újszülött gyermeke volt, hogy kikérdezze, templomban keresztelteti-e a gyermeket). A gyermek családon belüli helyét, szerepét, feladatait napjainkig meghatározza a hagyományos paraszti értékrend, ennek számos megnyilvánulása megfigyelhető ma is. Szüleiket édesapámnak, édesanyámnak szólítják és viselkedésüket a szülők iránti kötelező tisztelet határozza meg. A szülőket magázzák, a tegezés ma is csak egy családban vált szokássá, őket még ma is megszólják. A mai szülők, nagyszülők generációjában még a testvérek is magázták egymást, 5-6, esetleg már 4-5 éves korkülönbség esetén is. Ez a mai gyerekek körében már nem szokás. (Sógornők azonban 2-3 éves korkülönbség esetén sem tegeződnek.) A család összetartásában és a gyermekek nevelésében, a felnőtt életre való felkészítésében az édesanya szerepe volt a legfontosabb és az ma is. Leginkább tőle tanulták meg a gyermekek a rokonság (harmadíziglen történő) számontartását is. „A mi szüleink nagyon megmagyarázták nekünk, mikor kicsik voltunk. Ki az édesanyádrul a rokonság, ki az édesapádrul, s ha mentünk az úton, már tudtuk... Ez is rokonod, s az is rokonod, lássátok, s köszönjetek egyik a másiknak!..." „Vasárnap mindig templomba kellett menni. S akkor édesanyám mondta nekünk: mikor mégy az úton, mindenkinek köszönsz; Dicsértessék a Jézus Krisztus. És hogyha kérdezték, 253