Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)
Bődi Erzsébet: Karcag népi táplálkozása
Fazekas Mihály szinte hétköznapi nyelven, ízes karcagi mondatokban adja vissza céltudatosan összegyűjtött tapasztalatait. Az adatok élményszerűen, az élet rendjével együtt tárulnak elénk. A könyvet olvasván szinte megjelennek látomásunkban a szorgosan munkálkodó karcagiak, akik dolgos hétköznapokon is ugyanúgy megadják a módját az ételkészítésnek, az evésnek, mint ünnepeken. A könyvnek köszönhetjük a határban történő pirított lebbencs főzésének pontos leírását (38—41. o.), vagy az aratáskor (54—55. o.), a kenyérsütéshez, a disznótorhoz (71—91. o.) fűződő apró, de mélyében oly emberi cselekedetekről beszélő sorokat. így ezek az emberi magatartások már nem vesznek el a múlttal, Fazekas Mihály könyvéből bármikor választ kaphat az érdeklődő. A következő kérdés, amire igyekszünk választ adni, a tudományos kutatásokhoz kapcsolódik. A néprajztudomány felvállalta többek között egy-egy közösség táplálkozási kultúrájának vizsgálatát horizontális és vertikális szinten egyaránt. Ennek a szaktudománynak köszönhetjük az élet egyszerű dolgainak felfedezését és ezt követően a mindig változó valósághoz közelítő értelmezését, majd közkinccsé tételét. Gondoljunk csak népballadáinkra, népmeséinkre, népdalainkra vagy akár díszítőmotívumainkra! A nem tanult kultúra, az apáról fiúra öröklődött életvitel szakavatott tudói — pl. Kallós Zoltán, Berze Nagy János, Bartók Béla, Malonyai Dezső stb. — emelték fel a népi kultúrát nemzeti kultúránk szintjére. A táplálkozáskutatás eredményei is éppúgy műveltségünk részei, mint az előbb említett példák. Csak talán kevésbé közismertek. Nem is olyan szembetűnőek, mint az esztétikai igényünkhöz igazodó emlékek. Ezért a táplálkozás vizsgálata nem népszerű feladat a kutatók körében. Fazekas Mihály férfi létére fiatalon vállalta városában a íáplálkozáskultúra összegző vizsgálatát. Előtte csak két monográfia mutatott példát: Ecsedi István: A debreceni és a tiszántúli magyar ember táplálkozása (1934) és Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása (1941). Ezek a szakkönyvek jóval terjedelmesebbek, tematikájuk is összetettebb Fazekas Mihály könyvénél. Ez természetes, hiszen a diák Fazekas Mihály eredetileg szakdolgozatnak szánta munkáját és nem pedig az említett két monográfia követőjének. Ezért tudományos szempontból inkább a részletekben találunk értékes eredeti megállapításokat, mint a munka egészében. Ha szakavatott kutató figyelmesen végigolvassa a könyvet, rögtön észreveszi ezeket a további vizsgálatokhoz nélkülözhetetlen tényeket. 305