Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

Puskás Zoltán: A pszaltérium

jó kérdést feltenni. Tudd a dobot és cimbelt (cintányér) frissen ütni, és tudj tekerőlanton játszani. Tudj almákat a levegőbe dobálni és késekkel elfogni, a madárdalt utánozni, kártyával bűvészmutatványokat csinálni, négy karikán keresztülugrani. Tudj a citolán (pengetős hangszer) és mandolinon játszani, monochordot és gitárt kezelni, a tizenkét húros rottát húzni, a hárfán zenélni és hegedűn jól kísérni, hogy vele az éneket tetszőbbé tedd. Jongleur, neked kilenc hangszerhez (fidel, duda, síp, hárfa, tekerőlant, hegedű, dedachord, pszaltérium és rótta) kell értened. Ha megtanulsz ezeken jól játszani, akkor minden igénynek eleget tudsz tenni. Pendítsd meg a lírát, csendítsd meg a csengőket!" Magyarországon a pszaltérium és cimbalom megnevezéssel a XVI. századból találunk először írásos dokumentumot. Egy 1543-ban Izabella királynő udvarából Bécsbe küldött levél arról tanúskodik, hogy az "egyiptomi hegedősöknek" nevezett cimbalmosok hangszerüket "...faverővel verik, és teli torokkal énekelnek hozzá..." Zrínyi György foglyul ejtette a pécsi bég két cigánymuzsikusát, akik közül az egyik viszont nem verővel játszott a hangszerén, hanem a húrokat "...csak az ujjaival kapdozta..." Izabella édesanyja (Bona hercegnő) révén az olasz reneszánsz zenei világában nőtt fel és ennek igényében nevelte gyermekét, János Zsigmondot is. Az ő zenei műveltségével foglalkozó szerzők általában Brutus és Gromo korabeli szövegére támaszkodnak. Johannes Michael Brutus, Báthory István humanista szellemű udvari történetírójának sorait idézi már Szamosközy és Bethlen Farkas is, amikor kiemelik hogy az orgona- és pszaltériumjátékban a kiválóakkal versenyezhetett ("Musicae verő adeo studiosus fuit, ut organis et psalteriis vei cum ejus artis peritis certaret..."). Emellett még hasonlóképpen idézik irodalmi műveltségét dicsérő szavait, valamint a gyulafehérvári palota renoválásával kapcsolatos elismerését. A pszaltériumból továbbfejlesztett hangszerek közül a XVII. században lett ismert az úgynevezett "csúcsoshárfa" (Spitzharfe). Ez derékszögű trapéz formájú pszaltérium, a csembalóhoz hasonlóan befelé ívelt ferde oldallal. Ettől függetlenül ebben a korban inkább a trapéz formájú pszalíérium és cimbalom vált kedveltté. Ismerünk 9—13 húros típusokat is, de többnyire a 18—25 húros hangszerek voltak használatban. A "kórusonkénti" húrszám kezdetben kettő — hivatkoznak Praetorius és Nersenne leírására, — de hamarosan háromra vagy négyre szaporodik. Az ötszörös vagy hatszoros húrozás ritkaság. A 300