Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

Puskás Zoltán: A pszaltérium

húrcsoportok a régebbi korokhoz hasonlóan felváltva futnak a jobb-, ill. baloldali húrláb fölött. A baloldali a rajta átfeszített húrokat többnyire 2:3 arányban (kvinttávolságban) osztja. A XVII. század vége felé a pásztor-divat hatásának következtében a pszaltérium és a cimbalom közkedvelt szalon-hangszerré vált, művek — még szonáták és versenyművek is — születtek rájuk. Fejlődött a pszaltériumok művészi kidolgozása, mint Giovanni Francesco Cassoriné (Bologna, 1729), és Antonio Bertié (Cortona, 1727) bizonyítja. Szintén még a XVII. században bukkan fel Darmstadtban a hárfapszaltérium. Korpusza hárfaformájú, két húrrendszere között két rezonánsfékkel. Jobb oldala a dallamoldal, bal oldalán helyezkednek el a kísérőhúrok. Húrelrendezése egyaránt mutatja a csúcsoshárfa és a cimbalom hatását. A cimbalom mellett a XIX. századtól a citera előretörését mutatja, hogy szimfonikus hangszerként is fellépett Johann Strauss "Mesék a bécsi erdőkből" című keringő-sorozatában. Rácz Aladár barokk zenei finomságú cimbalomjátéka Igor Sztravinszkij figyelmét is felkeltette a hangszer iránt, és két művében (Ragtime, Renard) is helyet ad számára. Maga a pszaltérium — ahogy hajdan nevezték — az "angyalok hangszere," sok száz éves közkedveltség és divat után az európai zenei kultúra átformálódásának hatására eltűnt. A hangszerkonstrukciók fejlődése és a zenei igények megváltozása során végképp átalakult, már csak a citera és a cimbalom őrzik emlékét. 2. kép H. Hemling: Zenélő angyalok. Részlet 301