Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

Nagy Molnár Miklós: A mezőtúri fazekasság ember alakú edénytípusai

edényfajtája. Emellett természetesen minden korszakban készültek másfajta — főképpen fennálló — edények is. Az egyes edénytípusokkal kapcsolatosan azonban el kell mondanunk, hogy nem minden fajtát készítették valamennyi stíluskorszakban, így például a korai korszakokban oly jelentős szereppel bíró gyertyamártót századunkban már nem készítették, ugyanígy nem készültek a korábbi időszakban az 1800-as évek végére jellemző zöld mázas butellák sem. A helyi mesterek kezdetben főképpen használati edényeket készítettek, a későbbiek folyamán, a színes mázak megjelenését, illetve fokozatos előretöréséi követően azonban — külön megrendelésre — már díszedényeket is. Ez utóbbiak általában gazdagabban díszítettek, s gyakran felirattal, a megrendelőnek szánt köszöntéssel, ajánlással ellátottak. Elsősorban díszedényként készültek a különböző ember formájú edénytípusok: miskakancsók, illetve figurális butellák. A kancsó a Néprajzi Lexikon meghatározása szerint: "kívül és belül is mindig mázas cserépedény. Folyadéktartó, elsősorban borosedény, melynek szája összenyomott, esetleg félig zárt vagy csőszerűén végződik."

2 A hasa és a nyaka állása alapján két típust lehet megkülönböztetni. Az orros kancsó hasa törésvonal nélkül ível a nyakba, a vizeskancsóé pedig törésvonallal emelkedik. A miskakancsó a kancsó sajátos formája, emberfejű, süveges borosedény. Egyetlen, hosszú szalagfüle a fej hátsó részétől hosszan ível. "Jellegzetes dísze a hasán levő domborműves kígyó és a szintén domborműves sujtássor."

3 A zsinórozás rendszerint rálélcs, de karcolt, illetve írókás díszítőmotívumok, feliratok is kerültek rá. A miskakancsó díszítménye a XIX. század eleji huszárviseletre vezethető visz218 Miskakancsó — „mihók" Ltsz.: V. 75.147.1. (Déri Múzeum, Debrecen)