Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

Szabó László: A paraszti munkaeszközök terjedése Szolnok megyében (Gondolatok a statisztikai tudományok és a néprajz kapcsolatáról)

Ha a paraszti munkaszervezet nem tudta volna adaptálni a cséplőgépet a kezdet kezdetén, bizonyára lassúbb lett volna elterjedése, s az aratáshoz hasonlóan, ahol a részes munkáknak általában kisebb szerepe volt paraszti szinten, sokkal tovább fennmaradt volna a kalákában való cséplés szokása is. A Felvidéken jó másfél, két évtizeddel az Alföld után tértek át a részes gépeltetésre, többek között emiatt. A néprajz magyarázatot adhat hasonló vizsgálatokkal, a háttér pontosabb rajzával más tudományoknak, s érthetővé teheti a mennyiségileg érzékelhető, kimutatható tendenciákat, amelyek a rendelkezésre álló írott forrásokból nem mindig rajzolódnak ki világosan. 5. Nemcsak a társadalom, hanem a kialakult termelési hagyományok, módszerek is befolyásolhatják az egyes gépek, eszközök elterjedését. Jól mutatja ezt a vetőgép elterjedése a Jászságban és a Nagykunságban, e két egészen más gazdasági szerkezetű, más-más gazdálkodási hagyományokat mutató területen. A gazdaságilag erősebb, belterjesebb Jászságban 1935-ben lényegesen kevesebb vetőgépet találunk, mint a Nagykunságban. A különbség a statisztikában is mutatkozik: a jászsági alsó járás 6541 gazdaságában 807 vető- és ültetőgépet írtak össze, amíg Karcag és Túrkeve valamivel kevesebb, szám szerint 6459 gazdaságában lényegesen többet, 1024 db-ot. A két területre egyaránt a paraszti gazdaságok a jellemzők, s a gabonaneműek vetésterülete is nagyjából megegyezik. (A valamivel több nagykunsági gabona nem indokolja az ilyenfajta eltérést.) Szolnok Megye Néprajzi Atlasza egyik kérdéscsoportja (14. kérdéscsoport) a kukorica vetését vizsgálja, s a kapa, eke után vetést, a vetőgép kukoricára való alkalmazását. Ez a kérdéscsoport adja meg a statisztikában szembeszökően jelentkező különbözőségre a választ. A Nagykunságban emberemlékezet óta eke után vetik a kukoricát, kapával való ültetése csak kiskertekben fordul elő. Igen elterjedt eszköz itt az ekére szerelt, ún. pergető, amely a kerék forgásának ütemében egyenletesen szórja a barázdába a kukoricát. Ez az eszköz a Jászságban nem ismeretes, csupán az utóbbi évtizedben használtak ilyet alkalmilag. Ugyanakkor a Jászságban még a nagyobb gazdaságokban is jelentős a kapa után való vetés az I. világháború előtt, de ez és az eke után való szórás egészen a téeszesítésig jellemző volt. A Nagykunságban a nagyobb gazdák már az I. világháború előtt vetőgéppel vetették a kukoricát, a Jászságban pedig csak szórványosan próbálkoztak vele. A két világháború között, szinte közvetlenül a háborút követő években a Nagykunságban már általánossá vált a vetőgépek használata a kuko143