Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

H. Bathó Edit: A kasos és kaptáras méhészet a Jászság paraszti gazdálkodásában

dítása, de a méhkasok párhuzamos jelenléte is regisztrálható. A jászsági gazdaságokban az 1940-es évek végéig a kasok, a toldásos kasok és a méhkaptárak egyaránt megtalálhatók. Az 1944/45-ös felméréskor a megye területén 4276 országos kaptárt, 2213 rakodó, 2433 fekvő és 1501 egyéb típusú kaptárt írtak össze. E számadatok jól mutatják, hogy a vizsgált időszakban, Jász-Nagykun-Szolnok megye területén a méhészek milyen kaptártípusokat használtak és milyen arányban.

18 A kaptáras méhtartás már egyértelműen árutermelő méhészkedés. Elsődleges célja, hogy az adott méhészeti üzemet a ráfordított beruházással, szakismerettel és komoly munkaidővel rentábilisan működtesse. Az okszerű méhészkedés erőteljesebb elterjedésének egyik fő akadálya vidékünkön is a megfelelő szakismeretek hiánya volt. A méhekkel való bánást, azok kezelését és gondozását a jászsági méhészek többsége nem szakkönyvekből tanulta, hanem szülőktől, nagyszülőktől vagy idősebb méhészektől leste el. Jóllehet a méhészeti vándortanárok, szakegyletek és tanfolyamok hatására, azok szorgalmazására egyre több méhész fordult érdeklődéssel a szakkönyvek felé. A Jászságban 1910—1960 között Ambrózy Béla, Rodiczky Jenő, Valló Árpád, Gáli Imre, Lakner Vidor, Őrösi Pál Zoltán és Cicatricis Géza szakkönyveit forgatták a legtöbbet.

19 A legtöbb méhész azonban nem fordított túl sok gondot a szakismeretek tanulmányozására. Ezt látszik igazolni a Jászvidék című lap 1934. április 15-i száma is, amelyben a "Mit nem tudnak a magyar méhészek?" című írásban a szerző az alábbiakat szögezi le: "A magyar méhészkedés alapvető hibája a tudás hiánya. A legtöbb méhész ugyanis a saját feje után indul el, és nem fogadja el azt, amit a szakirodalom tanít. Rengeteg jó szándék és tőke pusztul el a szaktudás hiá„90 nya miatt. Jól igazolja a fenti megállapítást például az a szokásgyakorlat is, amikor az egyes méhészgazdák a kaptárakba ugyanúgy beletették a sült csirkét etetés céljából, mint a kasos tartás esetében. A méhészek csak igen nehezen értették meg, hogy a kaptáras méhészkedésnél már elengedhetetlenül szükség van az alapos szakismeretre, de mindenekelőtt a méhek belső életének ismeretére. A kaptáras méhészkedés terjedésének másik akadályozó tényezője a jelentős tőkebefektetés volt. A kaptáras méhészkedés beindítása, rentábilis működtetése ugyanis komoly beruházást igényelt (drága méhlakások, munkaeszközök beszerzése), amelyet a tőkeszegény pa130