Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

H. Bathó Edit: A kasos és kaptáras méhészet a Jászság paraszti gazdálkodásában

sok foglalatosságot. A falvak és a tanyák körüli szántók, rétek, erdők kiváló méhlegelőt biztosítottak a méhcsaládoknak, így bőségesen volt hordás és rajzás is. S "ahol jó méhlegelő van, ott a minden tudomány nélkül kezelt kasos méhészet is lehet jövedelmező."

5 A gazdáknak tulajdonképpen csak a rajzás és a lépelvétel idején volt fokozottabb tennivalójuk a méhek körül. Nagyobb méhállományuk is csak azoknak a gazdáknak volt, akik a rajzás időszakában mentesíteni tudták magukat a mezőgazdasági munkák alól. A kirajzó családok figyelemmel kísérése elsősorban az otthon lévő idősebb emberek, asszonyok és gyerekek feladata volt.

6 A befogást azonban legtöbbször maga a gazda végezte, akit erre az időre még a határból is hazahívtak.

7 A lépelvételt is legtöbb esetben a gazda végezte, de az együttélő nagycsaládban más férfi családtag is végezhette. A lépek kinyomkodása azonban már az asszonyok feladata volt. Ahhoz, hogy a kasos tartás be tudott integrálódni a paraszti gazdálkodás rendszerébe, nagymértékben hozzájárult az is, hogy a méhészethez szükséges valamennyi eszköz megtalálható volt a paraszti háztartásban.

8 A méhest a ház körül található alapanyagokból maguk a méhészek eszkábálták, a köpüket, kasokat is legtöbbször maguk készítették téli időben, amikor a mezőgazdasági munka szünetelt. A méhes és a méhészeti eszközök javítása ugyancsak házilag megoldható volt, tehát kevés beruházással, kevés munkaráfordítással lehetett a gazdaságokban a méhészet hasznát élvezni.

10 így a méhészkedés hagyományos formája szervesen beilleszkedett a Jászság földművelő-állattartó üzemszervezetébe, s a paraszti gazdálkodás részévé vált. Általános vélekedés szerint, a kasos tartás "nem igényelt valami nagy tudást", de némi hozzáértésre mégis szükség volt. A kasos méhészet alapításához szükséges ismeretanyag elenyésző ugyan, de a méhtartás során nyert tapasztalatok révén, a méneket kezelő személy olyan speciális ismeretanyag birtokába jutott, amellyel az adott közösség többi tagja nem rendelkezett.

11 A kasos méhészet e speciális tudás nélkül is gyakorolható volt, de az ilyen szakismerettel rendelkező méhészeket a közösség számon tartotta, s olykor segítségüket is kérte. Az 1940-es évek végéig a legtöbb jászsági parasztgazdaságban tartottak kasos méheket. A méhállomány száma természetesen gazdaságonként eltérő volt, a 2—3 méhkastól, a 15—20 családig igen széles skálán mozgott. A méhekkel való foglalkozás legtöbbször apáról fiúra szállt, s a méhek szeretete így hagyományozódott generációkon ke128