Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)
T. Bereczki Ibolya: A kiskunmajsai tanyai állattartás jellemzői
Kevés földű gazdák számára elérendő szintnek az a földmennyiség tűnt, amely a család megélhetését biztosítja anélkül, hogy idegenben kellene munkát vállalni. A jövedelemszerzés alapja a jószág nevelése és eladása volt. "Mink itt három holdon kezdtünk. Volt két marhácskánk, már szántogattunk velük. Eladó volt mellettünk egy hold föld, eladtunk mindent... még a járomszöget is tán, és megvettünk egy hold földet, kiköltekeztünk. Akkor azon iparkodtunk, hogy megint vegyünk tehenet... Negyvennyolcba vettünk megint mellettünk egy holdat. Úgyhogy a három holdbul öt hold lett. De akkor megint leszereltünk úgy, hogy a jószágokat eladtuk, de akkor már két lovunk volt, és az egyik lobul meg a süldőkbül meg tudtuk venni a földet... Mer régen, a föld volt az érték. És akkor az apámnak volt itt három hold. És avval a számítással, hogy az apám majd nekünk adja, vagyis a testvérektül mink megvesszük az őrájuk eső részt, vagy úgy elosszuk, hogy nekik a ház lesz, nekem meg a föld, és akkor a nyolc hold földbül majd mink elélünk. Mer régen, ugye, ez volt a terv." (Nyerges József né, 63 éves.) A legeslegsilányabb homokokon legfeljebb a birka élt meg, üyen helyen tíz-húsz hold föld is csak tiszta szegénységhez volt elegendő. A Csólyospáloson gazdálkodó Tápai Antal fiatal kora (40 éves) ellenére napjainkban is a gazdálkodásnak a legteljesebb mértékben önellátásra törekvő változatát gyakorolja, szakszövetkezeti támogatással. Tanyájához öt hold föld tartozik, ezen kívül három holdat bérel a szakszövetkezettől. A fölszántott területen annyi búzát, kukoricát, rozsot és konyhanövényt termel, amennyi a család élelmiszer-szükségletét és a jószágállomány igényeit fedezi. Ennyi takarmány hat darab hízó nevelésére, húsz-harminc tyúk tartására elegendő. A hízókat leszerződik és leadják a szövetkezetnek. Ezen kívüli pénzszerzési forrásuk az a tizennyolc anyabirka, amelynek szaporulatát bárányként értékesítik. A bárányok leadása után fejik a birkákat, és a feldolgozott sajtot esetenként piacra viszik. A föld nagysága — vagy inkább kicsisége — nem teszi szükségessé, de lehetővé sem, hogy nagyjószágot, tehenet, lovat tartsanak. • Az állandó tanyán lakás másfajta tartásmódot követel, mint egy mezőváros—tanya közti élénk kapcsolat. Melyek ennek a tartásmódnak a legfontosabb sajátosságai? — A nagyjószág nem a községi közös legelőre jár, így az, hogy 123