Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

törzsek, így a honfoglalók is, különösen kedveltek bizonyos stílusokat, műhelytermékeket. Ez az egyik magyarázat a Szűcs által a régészeti anyag homogenitásának nevezett jelenségre is, annak belső rokonságára. Jelentős különbségek vannak a 10. században a sírmellékletek gazdagságában az előkelők, a középréteg és a köznép között, ugyanakkor legalább 30 alaptípus, amely 900 körül Árpád népével jelent meg (kizárólag fémtárgyak!) azonos sajátságokat mutat, de a köznépnél egyszerű és olcsó kivitelben. Ugyanez lehet a helyzet a kései avar kor tárgyi anyagának vonatkozó részével. Logikai ellentmondás van tehát abban a véleményben, hogy a Kárpát-medencében "...új hazát találó magyarság X—

XI. századi régészeti emlékeiben 150 évre visszamenő kutatás után 850 sem találni nyomát törzsi vagy népi elkülönülésnek." Ugyanis egészen biztosan tudjuk, hogy a 10. századi társadalom egy részét legalább két, népileg elkülönülő törzsi egység alkotta: a kabarok és a székelyek. Ha tehát régészeti anyaguk mégsem különül el, az nem azt jelenti, hogy nem létezett itt székelység, illetve kabarság, hanem pusztán csak azt, hogy a régészeti anyaguk tudásunk mai fokán itt és most nem alkalmas népi elkülönítésre vagy azonosításra. Az Urál—Káma vidék régészeti kultúráinak kavargó katlanában nem lehet tehát jelenleg megtalálni egy olyan folyamatos lánc egyik végét, amely lánc először iráni, majd a 3—4. sz.-tól iráni és török hatásokat mutat, a lótartást már korábban elkezdi, és legalább a Kr. u. 4. század utántól kapcsolatba lenne hozható az obi-ugorok és a permiek elődeitől elváló, nyelvüket következetesen őrző ősmagyarokkal. Török és iráni hatásokat mondunk, mert a lótartással kapcsolatos magyar terminológia feltűnő módon nem mutat török hatásokat, : "szinte érthetetlennek tűnik [föl], ... hogy a lóval kapcsolatos [honfoglalás előtti] szókincsünk alapjában nem török, hanem ugor és finnugor eredetű." Kivéve a gyeplő és békó szavakat, illetve a kunból való átvételeket. 853 Bárczi Géza szerint is meglepő, hogy a lovak megnevezéséhez, nemek, kor, fajta szerinti megkülönböztetéséhez az ősmagyar korban egyetlen török szó sem járult hozzá, legföljebb a ló tartásával és felhasználásával kapcsolatos szóanyag gyarapodott a török érintkezések következtében: béklyó, bélyeg, ól, karám, gyeplő, tengely és talán kantár szavunk tartozik ide. (Ebből a listából persze a bélyeg, ól, karám, tengely nem feltétlenül a lótartással kapcsolatos.) A megoldás egyszerű: a világ jelenleg legkorábbinak tartott olyan régészeti lelőhelye, ahol a ló tartá147