Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

sának, de legalábbis vadászatának rendkívül sok bizonyítékára találtak, Mullino П még középső kőkori települése éppen a Káma alsó folyása közelében van. Más kérdés, hogy e lelőhely felfedezése után mintegy két évtizeddel sem ősrégészeti, sem magyar őstörténeti kutatásunk nem akar tudomást venni erről a fontos régészeti együttesről. 8.3. Amint inkább nyelvtörténeti becsléseken, semmint adatokon alapulnak a proto-ugoroknak a finnugor alapnyelvtől való elválását keltező vélemények (lásd 1.1.!), éppen úgy csak feltevések, hogy az ősmagyarság elődei mikor váltak ki a protougor egységből (amely kiválás szerintünk nem pusztán előzménye, hanem részben következménye volt az elsodródásnak, a fokozatos nyelvi elkülönülésnek; természetesen az ősmagyar elődje az elsodrás pillanatában már önálló dialektust is jelenthetett). A vélemények abból a szempontból is változóak, hogy hol és milyen hosszú idő telt el a meginduló nyelvi elválás, ill. a kiválás és az idegen népek erőterébe való kerülés, tehát az elsodródás kezdete között. A kérdés bonyolultságát (vagy át nem gondoltságát és megoldatlanságát) eltérő nézetek és keltezések mutatják, az ősmagyarok elválásának, kiválásának és elvándorlásának magyarázatára valóban sok teória és feltevés megannyi ötlete vállalkozott. 8.4. A kérdés megközelíthető a harmadik ismeretlen, az elsodró nép vagy népek felől is. Ha meg lehet határozni az elsodrás(ok) időbeli, területi és népi koordinátáit, azok egyúttal megadják az elsodortak, itt a korai ősmagyarok lakterületét az adott időben. A sztyeppről nyugatra tartó népmozgások hosszú történetében (az észak-orosz erdős zóna térségéből nyugatra vagy délnyugatra tartó terjeszkedésre egészen a cári imperializmusig nincs példa) elméletileg több korszak ismeretlen és ismert népe is szóba jöhet abból a szempontból, hogy a velük északon határos finnugor vagy későbbi dialektusok népeiből magával ragadott, sodort népeket. E sztyeppi eredetű vándorlások évezredekig rendre a Kárpát-medence közepén, az Alföldön a Tiszánál értek véget és haltak el. Ilyenformán — elméletileg! — szóba kerülhet a rézkori gödörsíros kultúra (a "kurgánok" népe), sőt talán a katakombás műveltség, a kimmerek és szkíták elődei a Kr. e. 12—10. században, maguk a kimmerek (avagy a preszkíták), a szkíták, s végül a különféle szarmaták (jazigok, roxolánok), majd alánok. Csupa iráni nyelvű nép, akiknek a finnugorokkal való kapcsolataira jó adataink vannak (így a magyar nyelv iráni jövevényszavai is). Mivel a Kárpát-medencébe nem 148