Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)
nevek és a régészeti leletek szerint a honfoglalás idején "Erdélynek úgyszólván minden táján ... szláv anyagi kultúrájú és nyelvű népesség élt, ..." Visszatérve Fehér megye esetére, Györffy szerint pl. az Erdélyi medence egész déli felére kiterjedő Fehérvármegye "...összefüggő tömbje a magyar honfoglalás előtt 90 évig Bolgárországhoz tartozó határvidék volt, gyér szláv és török lakossággal", a víz- és helynevek megoszlása a területén pedig: 59 magyar, 10 szláv, 3 félig szláv, félig magyar az Árpád-korban. Fogarasföld (Blakföld) legkorábbi ismert helynévanyaga is zömmel magyar eredetű, maga Fogaras is. Kniezsa adatainál közöttük szlávból átvett, de magyar képzésű helynevek is vannak, a már említettek mellett Marót, Gerend, Galambok és mások. Márpedig közszavakká lett jövevényszavainkból keletkezett földrajzi neveink nem tekinthetők idegeneknek. Kniezsánál egyébként a törzsnévi és egyéb eredetű "magyar" (zömmel török etimológiájú), valamint a szláv eredetű helynevek aránya 440 : 180, ami nem mutat óriási szláv túlsúlyra a 10—11. században, ráadásul a szlávok között az előbbi csoportba tartozóak is vannak. A kérdés régészeti anyaggal való egybevetése nehéz. Mesterházynál a kerámia alapján a 9. századba keltezhető hajdú-bihari települések közül mindössze csak egy volt köthető viszonylag korai helynévhez: Leta ( 1291—1294). A késő avar kori temetőkkel területi összefüggést mutató szabolcs-szatmári határnévanyag egy részénél pedig a Bóna által felsorolt ún. szláv helyneveknél nem bizonyítható az, hogy a névadások a honfoglalás ideje előtt történtek, és attól kezdve folyamatosak a helynevek (lásd a 2.11.6!). 3.5.4. A késő avar kori toponímia ún. hiánya tehát nem más, mint az, hogy a kutatás nem a megfelelő nyelvi rétegben keresi (lásd még 3.5.1. és 9.6.!): a megfelelő réteg ugyanis az elméletileg csakis 895 előttről levezethető, különböző nyelvekbe (indoeurópai dialektusok, latin, trák, különféle szláv, török, iráni, germán vagy már dialektusai) tartozó hely- és víznevekhez társuló 7—9. századi ősmagyar (esetleg korai szláv és török szókölcsönzésből már ősmagyar névadású rétegként) helynévcsoport. Részben ezen a kutatási irányon indult el Kiss Lajos, aki a nagyon széles elterjedésű Petlend/Potlond/Peklend/Patlan/Bekl end/Bet lend helynevek korai előfordulásai alapján azt írja, hogy "...hátha egy olyan néprésznek bukkantunk a nyomára, amelyről eddig nem tudtunk, mert beleveszett történelmünk homályába." Ő egy török eredetű, szinte törzsnévi jellegű népcsoportra gondol, amely az 98
