Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

adománylevele magyar szavait, végül a legelső, fennmaradt, összefüggő magyar szöveget, a Halotti Beszéd és Könyörgést (1192—1195). 1.2. Ilyen hatalmas távolságot és időt átívelő nyelvi és ethnikai vándorútra más nyelvcsaládok tagjai esetében is van példa. Sőt arra is, hogy eközben véglegesen megszakadtak a rokonokkal a kapcsolatok és elenyésztek az összekötő állapotok, ha voltak egyáltalán olyanok (a tokhár és a kelta galaták esetében). A magyar és a többi esetek zöme között azonban van egy lényegi különbség. Az, hogy a nyelvi összekötő szálak megtartása nélkül távolra jutott nyelvek — főleg, ha beszélőik kevesen voltak — rendre felszívódtak az idegen nyelvek/ethnikumok között. Ugyanez viszont nem következett be a magyar esetében: sem az időben és térben hosszú vándorút, sem a rá következő emésztő ezredév alatt sem! Amint például megtörtént a gótok, vandálok, hunok, bolgárok, a jászok, besenyők, kunok, langobárdok, normannok és még sok más hódító nép nyelvével. Nem állja meg tehát a helyét az a vélemény, hogy a bolgárokkal megtörtént "...teljes nyelvcsere csak ritkán következik be." 1.3. A magyar ilyen különös és szívós fennmaradása, sőt terjeszkedése felkeltette a kutatók figyelmét. M. I. Finley, L. Musset, С. Renfrew és J. P. Mallory egyaránt kiemelték azt, hogy a messze került magyar nyelv a várható modelltől eltérően fennmaradt. Sőt, C. Renfrew, amikor felállította az élite dominance, az uralkodó elit modelljét, a nyelvek terjedésének megértésében a magyar példát azért nem vette figyelembe, mert a várhatóval ellentétben Árpád népének a hagyományos felfogás szerinti nyelve, a magyar, nem olvadt be a meghódítottak nyelvébe, hanem éppen ő olvasztotta volna magába azokat. Legújabban I. M. Djakonov is a nagyon kevés kivétel egyikének tartja a honfoglaló Árpád népét, akik nem szívódtak fel — a szabálynak megfelelően — a meghódítottakba. 1.4. A magyar nyelv távolra jutása és fennmaradása csak úgy érthető meg, ha feltesszük, hogy beszélői tengernyi tényezőből összetevődő ethnikai jellegüket és embertani képüket ugyan nem őrizhették meg, de nyelvüket folyamatosan. Kizárható ugyanis, hogy a rokonaitól valamikor elvált ősmagyar nyelv a hosszú vándorúton elenyészett, majd az útrakeltek száján valahol ismét meghonosodott volna. Ha a finnugorság zárt tömbjéből kiszakadt ősmagyarság nyelvét valahol feladta volna, éppen kiszakadása miatt azt soha többé nem vehette volna vissza. Ez a tény arra int, hogy az elválást (a nyelvi és a területi eltávolodás oldaláról 8