Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

sem magyarok, de különösen nem voltak románok! Mint a Nestor-krónika írja, "volchok [Ыакок] törtek reá a dunai slovenekre és közéjük telepedtek...". Jól egybevág ezzel, hogy a szlávokat említő 6—8. századi írott források majdnem kizárólag csak a Kárpát-medencén kívüli területekre vonatkoznak (a Balkán, a Keleti-Alpok és Szlovénia, Görögország, sőt Itália ), bizánci, frank és langobard szemszögből. A források szerzőit tehát nem nagyon érdekelte a korai avar birodalom népi öszszetétele. Ez is oka annak, hogy nem tudjuk, az avar kagán milyen fennhatóságot gyakorolt a szlávok felett. Az kétségtelen, hogy a korai avar hatalom volt az a fő erő, amely a Balkánon való elterjedésüket és letelepedésüket egészen a Pelopponézosz-ig lehetővé tette. Furcsa, hogy a magyar kutatás mennyire nem ismeri a szlávság dél-balkáni terjeszkedésével foglalkozó régészeti irodalmat. Nem találtam pl. említését S. Hood ezzel foglalkozó cikkeinek. Legújabban írt e kérdésről Erdélyi az olümpiai hamvasztásos szláv temetkezések kapcsán, de az említett cikkeket ő sem ismeri. 3.2.4. Különös, hogy az avar uralom alá került gepidák — akik valószínűleg a thuat nevet viselték — nem a török nyelvű avarságba, hanem a szlávságba olvadtak bele, legalábbis egy részük, mégpedig ott is, ahol szlávok nem is éltek: az Alföld északi felén. Ez utóbbi magyarázható úgy is, hogy az Alföld északi részéről a gepidákat áttelepítették (lásd lentebb!). Egy részüknek a szlávságba való beolvadását az bizonyítja, hogy " magyarok a ... tót népnévvel a Kárpát-medence szlávjait nevezték, a Dráván túl és Erdélyben egyaránt." E germán eredetű népnév tehát eredetileg a gepidákra vonatkozott, és csak később alkalmazták — és csak magyar nyelvűek — a mai szlovákokra, szlovénekre, szlavóniai kaj-horvátokra. Eszerint a korai avar kori igazi 'álavar' nép olyan kis létszámú volt, amelybe nem lehetett beolvadni. Az eredetileg *teuta 'nép, ország jelentésű szó egy indoeurópai dialektusból került át a magyar nyelvbe, *tauti vagy *touti alakban ismeretlen időben, akár a honfoglalás előtt is. A név csak a gepidák beolvadása után mehetett át a dunai szlovének (sziavonok: Szlovénia=Tótország) nevére. A szó csak a magyarban jelent olyan szlávokat, akik a honfoglalás után, vagy már előtte is magyar nyelvű csoportok mellett éltek. Kérdés, hogy egy honfoglalás utáni magyar névhasználat miért vett volna át a szlávoktól egy olyan, eredetileg nem szlávokra vonatkozó népnevet, amely hajdani nép akkor már régen beolvadt a szlávba (ezért jelent a magyar 'tót' 76