Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

először dunai szlovént). "... Az avarok által a Kárpát-medencébe lökött szlávok között" élő vagy oda telepített gepidák tehát nem eredeti lakterületeiken (a Tiszántúlon vagy Erdélyben) olvadtak be, hanem olyan területeken, ahol délszláv nyelvi érintkezésekre lehetett mód: az Alföld déli részén, elsősorban a Marostól délre, valamint a Dráva—Száva közben. Az avarok magukkal hozott, részben szláv, részben ősmagyar nyelvű alattvalóik között szórták szét őket, a legújabb régészeti adatok szerint még a Dunántúl északi részére is. A feltételek együttesen azt bizonyítják, hogy a név átvételére a nyugati délszlávban került sor, olyan területen, ahol a gepidák ilyen szláv környezetben éltek, és amikor még beolvadva is őrizték az eredeti (germán) népnevüket. Ez csak a honfoglalás előtti időben lehetséges. Adott a terület is: az avarok által a Dunántúl délkeleti részére áttelepített alföldi gepidák Kölked—Szekszárdi csoportja, illetve a Sirmium körüli gepidaság. De az Alsó-Tisza bácskai szakaszán is volt talán tízezres összlakosságú "három gepida falu" a korai avar időkben. A Tótkér helynév tehát (1331, Jászbe479 rény közeieben) vagy nonszensz, vagy a 'Kér'-bői való helynévadas keltezését kell felülvizsgálni, és honfoglalás előttinek tartani. Gepidák továbbélésére Pannoniában egészen 871—873-ig van szórványos adat. Rendkívül jelentős megállapítás, hogy a Hernád folyónév germán eredetű víznév, és névadóként elsősorban a gepidákra lehet gondolni, akik ezzel a szóval jelölhették a magasan fekvő irtványföldeket (ófelnémet hoh 'magas' és rot 'irtványföld'). Nem zárható ki a közvetlen gepida > magyar átadás, annál kevésbé, hogy tudjuk, a szlovák Hornád az rn hangkapcsolat miatt kétségtelenül magyarból való átvétel, és magyarból van átvéve a szepességi német Kundért 'Hernád' is (Kiss Lajos in MNy 90, 1994, 4—5.). 796-ban pedig a Pippinnel való találkozáskor a kagán egyik embere germán — tehát valószínűleg gepida — nevet viselt: Unguimeri (vö. az Ingui(o)mer germán személynevet!). Bálint Csanád nem zárja ki egyébként a germán/gepida szubsztrátumnak a Tiszántúlon való továbbélését. Mindehhez jó bizonyítékot szolgáltat Szabó János Győző említett felismerése (lásd 2.11.9.!). Abból is világos, hogy sem gepidák, sem avarok nem olvadhattak be szlávokba ott, a Mátrától délre, ahol a kései avar korban nyoma sincs szlávoknak: toponímiának, temetőnek, településnek. A tót név (amely egyáltalában nem pejoratív, sőt!, hiszen vele származik a büszke teuton is) tehát a honfoglaláskor itt talált, magyar 77