Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

értekezni. Bóna szerint pl. "A tiszaháti és szatmári szlávok túlélték az avar birodalom bukását, ... mint önálló törzsfők ... jelennek meg." A szláv kérdésben Bóna véleményére jó példa, amikor egyrészt helyesen állapítja meg, hogy Szabolcs-Szatmár nyugati részén szláv típusú helynevek nem fordulnak elő az egykor avarok lakta földön. Ugyanakkor "A Szamos—Kraszna—Túr völgyében magukat fáradságos munkával tisztásról tisztásra előreküzdő szlávok" Szúnyogos, Égerfás, Tölgyes, Somos, Ny ír fás, Gyertyános, Árkos, Lapályos, Halmos, Nedves, Mocsaras, Kopasz, Tulkos, Halászó, Hegymelléki, Folyómenti, Folyóvizes, Feketevizű, Sebes(vizű), Keskeny (vizű), Darvas, Földmöge, Köleses, Gyepes "jelentésű helyneveiből nemcsak a táj és élővilága elevenedik meg, hanem a tájat meghódító és újra benépesítő emberek kemény, küzdelmes élete is. A sok kis irtás központjában végül is kialakult a szatmári szlávok főnökének 'Új vára', a No(vi)grád. A fent felsorolt korai típusú szláv helynevekből egyetlen egy sem fordul elő az egykor avarok lakta földön." A romantikus életképben Bóna csak a jegyzetben árulja el, hogy az oklevelekben szereplő helynevek nem az imént felsorolt (finnugor és török etimológiájú, kis részben szláv) szavak, hanem szlávok az eredeti helynevek, amelyekről azonban sajnos nem tudjuk, hogy mikori névadások, mert a jelenlegi adatok eléggé későiek, és a hangalakok sem mutatnak mindig nagy régiségre. Ezen a területen pedig Kárpátalja közelsége bármikor lehetővé tette keleti szláv lakosság beszivárgását. 2.11.7. 803 tehát a végső alávetés éve, 822 az, amikor hiteles forrás az avarságot mint önálló népi közösséget említi, 828 az, amikor az avarság végleg elvesztené kulturális önállóságát, bekövetkezett volna tehát az avarság "utolsó emberig való kiirtása okán" nemzethalálnak is nevezhető vége. Botcsinálta történészek nézete szerint állatállomány hiányában a testileg leromlott avar népet gyakran tizedelték meg járványok a rezervátumban. Gondolkodóba kell azonban esnünk azon, hogy egyetlen nemzedék, 25 év alatt (803—828) megtörténhet-e mindez egy nagy lélekszámú és zárt tömbökben élő nép esetében. A józan ész arra int, hogy erre — teljes beolvadásra — még akkor sincs lehetőség, ha egy nép éppen el is veszti politikai önállóságát és katonai erejét. Az anyanyelv elvesztéséről pedig akár három nemzedék alatt sem lehet szó nagy lélekszámú közösségek esetében. így a 803-ban még élő, akkor gyermek és fiatal, az avarok nyelvén vagy avar ország bármely nyelvén 55