Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)
tözött Magyarország területére a föntebb említett keverék néptörzsek kuturgur-hunok, ... unugor bolgárok neve alatt, s ezen magyar elemtől külön kell választanunk a honfoglalókat..." Még egyértelműbben 1906-ban: "Lehettek az onogurok magyarok s véleményem szerint azok is voltak. De ebből nem következik, hogy Árpáddal kellett Magyarországba költözniök s azonosak a honfoglalókkal.... Mikor a magyarságról a DC. században tudomást vettek az európai népek, ... a byzanciak ... a sokkal távolabb eső turkokkal zavarták össze őket. Említettem hogy ezt nem tudom másképp magyarázni, mint hogy csak ugyan turkok voltak Árpád népének vezetői. Bessenyőt, úzt, pedig török nyelvűek voltak, nem nevezték turknak, csak őseinket..." Nagy Gézánál tehát az onogurok hol magyarok, hol nem, vagy magyarok rejtőznek nevük alatt. Az onogurral való azonosítás bizonytalansága máig él. László Gyula 1978-ban azt írta, hogy nehezen tudja elképzelni, hogy az onogurok magyarok lettek volna, 1986-ban pedig "Ne felejtsük, hogy ezek a késői avarok onogurok voltak, és feltehetően többségükben az első honfoglalás népei." Végül 1991-ben: "...a székelyek onogur avarok." 5.2. A megoldáshoz vezető utat Gombocz Zoltán is megtalálta, amikor szakított "...a nyelvészeti szempontok kizárólagosságára esküvő Hunfalvy-iskola dogmáival, s ... elfogadta a magyarság finnugor alapelemének bolgár-török elemekkel való keveredését, és a magyar hún-hagyomány magvául a két elemből ethnikai egységgé összeforrt magyar nép hún nemzetiségi tudatát jelölte meg." Gombocz Zoltán nevezetes sora a következők: "Másfelől, régibb felfogásomtól eltérőleg, mindinkább meggyőződésemmé válik, hogy az a mélyreható nyelvi, műveltségi és ethnikai hatás, a melyet a bolgárság az ugor-magyarságra gyakorolt, alig érthető másképp, mintha felteszszük, hogy egy uralkodó bolgár-török réteg volt a magyarság igazi megszervezője, a mely persze csakhamar éppen úgy beleolvadt a magyarságba, mint a hogy ASPARUCH bolgárjai beleolvadtak a szlávságba. Talán nem véletlen, hogy éppen Árpád családjában annyi török nevet találunk: Álmos, Árpád, Ilik stb." Tudomásunk szerint csak gróf Zichy István figyelt fel egy ezzel kapcsolatos régi adatra. Eszerint K. E. V. Baer Reguly Antalnak hozzá intézett útijelentéséhez írt megjegyzéseiben már 1845-ben felvetette a kérdést: "a mai magyarság nem-e egy uralkodó török törzsnek egy uralma alatt álló finn törzzsel való egybeolvadásából 126