Bagi Gábor: A Jászkun Kerület és a reformországgyűlések – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 47. (1991)

nem vette figyelembe, hogy az itt tartott állatállomány egy része a jász településeké volt. A korabeli források alapján aránylag részletes ismereteink vannak az állatállomány összetételéről. Bizonyos, hogy a szarvasmarhaállomány zömét ekkor még a rideg tartásra kiválóan alkalmas magyar marnák alkották. Ezzel szemben a juhállomány ezekben az évtizedekben ment át egy jelentős fajtaváltáson, s az 1798-ban még szinte kizárólag tartott hosszú gyapjas magyar fajtát a háborús gyapjúkonjunktúra nyomán gyorsan kiszorították a merinói juhok. 1845-ben a Jász Kerület 57.960 darabos állományából 7.707, a Nagykun Kerületben összeírt 79.702-ből alig ezer, míg a Kiskun Kerület 75.363 juhából már egyetlen darab sem tartozott a régi fajtához/ ) A Kiskunságban a nagyobb gazdák a Dunántúlról hozattak "új módihoz" értő juhászokat, kik a XIX. század elején "céhszerű összetartásban" éltek'* ' A mennyiségileg jelentős lóállományt elég gyengének mondták, bár a Hármas Kerület 1780-tól katonai célra a pákai pusztán állandó ménest tartott. Az állomány zömét itt is magyar lovak alkották

(24) A helyi igényeket elégítette ki a sertéstartás. A fajtamegoszlás itt igen tarka képet mutatott.

(25) Korunkban még döntően az állat volt a vagyonosság fokmérője, a fő értékképző. 1840-ben például a szabadszállási Király János 650 holdas jakabi pusztabérletén 48 marhát és 12.000 /!/ juhot tartott.

(25) Az állattartás jövedelmezőségét mutatja, hogy magánszemélyek mellett majd minden jászkun közösség bérelt még pusztarészeket a környező úrbéres területeken. /8. táblázat/ A mezőgazdasági termelés alapvető egységei a redemptus gazdaságok voltak. Ezek a redempciós összeghez való hozzájárulás arányában kiosztott - részben már állandó, s tetszés szerint használható - tőke- vagy tanyaföldből, valamint a közös használatú határrészeken élvezett járulékokból - rét, legelő, halászat, vadászat, nádlás stb. - álltak

( ' Az utóbbiakból való részesedés mértékévé a XIX. század elejére szintén a redempciós kulcs vált, ami az irredemptusok gazdasági lehetőségeit mind jobban behatárolta, /l 760-ban a Nagykunság juhállományának csak 1,7 %-át birtokolták, s 1828-ban Kunhegyesen a lovak és szarvasmarhák 14,9 %-a, az igavonó állatok 9 %-a, az apró jószágoknak pedig mindössze 4,1 %-a volt a kezükben/ "/ A tehetősebb redemptusok birtokai nagyság, állatlétszám, sőt olykor felszereltség tekintetében is vetekedhettek az átlagos köznemesi gazdaságokkal, ám a gazdálkodás színvonalát tekintve már csak ritkán versenyezhettek azokkal/ ^ 26